Ferenc pápa: Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból

2017. december 17. 14:32

Az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk – jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren.

2017. december 17. 14:32

Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból – jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték. 

Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki „szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk”. A katolikus egyházfő hozzátette: „Ez az igazi karácsony! Ha kivesszük belőle Jézust, mi marad karácsonyból?”. Ferenc pápa megáldotta a gyermek Jézusnak azokat a szobrocskáit, amelyeket a római plébániákat látogató gyerekek vittek magukkal a Vatikánba, majd a jászolokban helyeznek el. 

A napsütéses Szent Péter téren több tízezren hallgatták Ferenc pápa szavait, aki vasárnap töltötte be 81. évét. Az egész világból számtalan üdvözletet kapott. A születésnapi tortáját az idén is a Vatikánváros közelében lévő római cukrászda készítette el. A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette, aki Róma utcáin már több falrajzot alkotott, egyebek között Supermanként ábrázolva Ferenc pápát. A tortán Ferenc pápa megszokott fekete aktatáskájával a kezében látható, hátán pedig a kettészakított és összefércelt világ, amelyet a pápa cipel a vállain.

Ferenc pápa vatikáni lakhelyén, a Szent Márta-házban tölti születésnapját, amelyre az utóbbi években mindig római hajléktalanokat hívott meg, hogy velük ebédeljen. 

(MTI)

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robag
2017. december 18. 01:49
Végre egy pápához méltó gondolat.
brekker
2017. december 17. 23:06
A Háromkirályok hol maradnak? Hátulról tolnak?
Paskai
2017. december 17. 22:08
Ferenc pápa: Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból. Egy irodalmi fantomot nem kellene talán ennyire túldimenzionálni. Parasztvakításból is megárt a sok.
néhai Ch.Pilot
2017. december 17. 21:40
Ferenc pápua totálisan hülye. Beszél itt Jézusról, meg Karácsonyról, kioktat arról hogy mi ennek a jelentősége. Közben meg millió számra terelné be Európába ennek a hitnek a legádázabb ellenségeit. Közben egy szava sincs arról, hogy Nyugat-Európában már nem állítanak betlehemeket, máshogy hívják a karácsonyi, ádventi vásárokat, eltüntetik a kereszteket, hogy ne sértsék a betelepülő vadak érzékenységét. Egy szava sincs arról, hogy az Európai Unió kihagyta az Alkotmányából a kereszténységre való utalást, sőt nap mint nap a vallás ellen beszélnek a politikusok, idejét múltnak, nevetségesnek vagy szégyellni valónak tartják. Egy szava sincs a teljesen természet(Isten)ellenes buziházasságról. Ferenc pápua feladata az volna, hogy ezt, amit a Szent Péter téren mondott, a betelepített vadaknak hirdesse a nap 24 órájában. Persze ahhoz nincs bátorsága, mert aligha úszná meg kínhalál nélkül. Őbelőle pedig nem lehet mártír! Hogyisne! Ki vezetné akkor az egyházat?! Rá szükség van! A Pokolról jött, oda is megy majd vissza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!