Az ország szocialista elnöke, Nicolas Maduro azonban kiállt a választások tisztasága mellett, hozzátéve, hogy az ellenzéki pártok bojkottjukkal „eltűntek a politikai palettáról”. „Olyan pártok, amelyek nem vettek részt vasárnap, és a választások bojkottjára szólítottak fel, többé nem vehetnek részt választásokon” – jelentette ki ezután.
A súlyos politikai és gazdasági válságot átélő Venezuela három fő ellenzéki pártja még októberben jelentette be, hogy bojkottálják a helyhatósági választásokat. Az eredmények publikálása után Maduro azt nyilatkozta, pártja a 335 polgármesteri székből több mint 300-at elnyert, a részvétel pedig 47%-os volt.
A BBC dél-amerikai tudósítója szerint Maduro lépése nem más, mint az ellenzék provokálása . Szerinte a regnáló elnök az egyre rosszabbodó gazdasági válság miatt veszítette el népszerűségét, így most az „oszd meg és uralkodj”-módszerrel próbálja hatástalanítani ellenzékét. Ennek keretében sikeresen bebörtönzött, vagy indulásában megakadályozott több ellenzéki vezetőt, most pedig az ellenzéki pártok választási indulását próbálja megakadályozni.