Még nem adja ki Belgium Puigdemontot a spanyoloknak

2017. november 04. 08:20

Miután a spanyol kormány péntek este elfogatóparancsot adott ki a Brüsszelben tartózkodó leváltott katalán elnök ellen, a belga hatóságok bejelentették: előbb tanulmányoziuk kell a spanyol intézkedést.

2017. november 04. 08:20

Megkapta és tanulmányozni fogja a belga szövetségi ügyészség a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen Spanyolország által kiadott európai elfogatóparancsot – közölte péntek este a vádhatóság szóvivője.

Eric Van der Sypt arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy tanulmányozni fogják az elfogatóparancsot, mielőtt szombaton vagy vasárnap átadják a vizsgálóbírónak, aki majd dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.

Az illetékes spanyol bíróság pénteken adott ki körözést Puigdemont és egykori kormányának négy, ugyancsak Brüsszelben tartózkodó tagja ellen, akiket egyebek mellett lázadással és hűtlen kezeléssel vádolnak. Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította a spanyol kormány által egy héttel ezelőtt menesztett elnök és a többiek kérését, hogy videokapcsolaton keresztül tehessenek vallomást.

A belga hatóságoknak sajtóhírek szerint három hónapjuk van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont korábban kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolországba, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

A spanyol hatóságok péntek este adtak ki európai elfogatóparancsot a lázadással vádolt, hatalmától megfosztott katalán elnök ellen. Puigdemontot eközben több bírálat is éri a szintén leváltott katalán kormánytagok részéről: ők róják fel a volt elnöknek, hogy Brüsszelbe való szökésével rossz példát szolgáltat, és veszélybe sodorja a kormány többi tagját.

(Fotó és szöveg: MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. november 04. 19:34
Az UNIO most helyzetben van. Nem fűzök hozzájuk nagy reményeket.
Paenumbra
2017. november 04. 15:28
Csak nekem van ki a tököm az ilyen cikkekkel ahol nyócféleképp ragozzák azt amit egy mondatban is le lehet íerni?
rajgy
2017. november 04. 13:42
Nagyon helyes, hogy nem adják ki (3 hónap), tehát tud kampányolni. Egyedül a Skót miniszterelnöknő, Nicola Sturgeon, tiltakozott a bebörtönzések miatt. -- Itt van egy lista azokról a régiókról, amelyek szakadni akarnak: (Erdély=Siebenbürgen is köztük) https://www.welt.de/newsticker/dpa_nt/afxline/topthemen/hintergruende/article169496547/Autonomiebestrebungen-in-EU-Staaten.html
atila68
2017. november 04. 09:17
A katalán Böszme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!