Lemondott a zaklatással vádolt Peter Pilz listája vezetéséről

2017. november 04. 17:20

A politikus eleinte mindent tagadott, majd kijelentette: zaklatásra nem emlékszik, de a vádakat „a legkomolyabban” kell venni.

2017. november 04. 17:20

Az októberi osztrák választásokon Peter Pilz Listája néven új formáció került a törvényhozásba. A lista vezetője, Peter Pilz a Zöldpárt korábbi politikusa volt, ám nyáron szakított pártjával, és saját listát indított. Az így megosztottá vált zöldek kiestek a parlamentből, míg Peter Pilz pártja épp csak becsusszant, nyolc mandátumot szerezve.

A sikersztori nagyjából egy hónapig tartott, ugyanis – ahogy azt az Azonnali és az MTI nyomán Magyar Nemzet is megírta – a politikust utolérte a szexuális zaklatási botrány. Először a zöldek egy munkatársa vádolta meg zaklatással, majd kiderült, egy 2013-as fórumon Pilz megfogdosta az Európai Néppárt egyik munkatársát –erre tanúk is vannak.

Pilz először visszautasította a vádakat, most azt állítja, az esetre nem emlékszik, de a vádakat „a legkomolyabban” kell venni. „A szigorú előírások ugyanakkor rám is vonatkoznak” – húzta alá Peter Pilz. Kifejtette, a jövőben is támogatja és figyelemmel kíséri pártját, annak jövőjéről pedig szombat délután egyeztet a formáció.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2017. november 05. 08:58
És ha megfogta valakinek a seggét, akkor mi van? Akkor nem lehet jó képviselő? Álljt kéne már parancsolni a femináciknak!
szancso
2017. november 05. 04:54
Mint mindig, most is felmerül a kérdés: Kinek az érdeke, hogy most, nagy hirtelen, 20-30 évvel ezelőtti "zaklatások" felszinre kerüljenek, a művész világ után most a politikai. Lesújtó a véleményem a saját nememet egyáltalán NEM képviselő mai "feministákról", akik ilyen mondvacsinált ügyekkel terelik el a figyelmet az igazi erőszakról, cserben hagyva azokat, akik ezt tényleg elszenvedték.
foxi
2017. november 04. 19:59
..."Nem akarom izgatott foxihoz hasonlítani, amikor nyilatkozik, mert nincs a szájában lábtörlő."... http://bit.ly/2A8dRe0 Nekem sincs. Megmutathatom mire használom ?
Morgen
2017. november 04. 19:30
Az biztos, hogy akár meg is fogdoshatta a mit tudom én kit ez az ember. De: Engem ár hidegen hagy minden női kesze-kusza beszéd, miért nem utasította vissza, miért nem jelentette fel a férfit akkor, amikor az eset történt? Még egy "mitu", aztán ki le nem sz*rja az ügyet. Ezzel elérik a nők, hogy a férfiak 100 lépés távolságot fognak tartani! Aztán meg az lesz a baj, hogy hiába költenek milliókat plasztikára, botoxra meg mittomén mire.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!