Fogolycseréről egyeztetnek az ukrán fronton

2017. november 16. 17:59

Putyin „bizonyos”, de „nem határtalan” befolyással bír az ukrán állammal szemben álló területek vezetőire – jelentette ki csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette: az orosz elnök támogatja a szakadárok és Kijev között végrehajtandó fogolycserét.

2017. november 16. 17:59

Nem utasították el a délkelet-ukrajnai szakadár vezetők a fogolycserére vonatkozó ukrán javaslatot – jelentette ki csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. „Putyin nem hallott elutasítást” – mondta Peszkov. Szavai szerint az orosz elnök, aki támogatja a fogolycserére vonatkozó ajánlatot, megértésre talált az „el nem ismert köztársaságok vezetői” részéről, azzal a kikötéssel, hogy a részleteket még meg kell tárgyalni az ukrán fél képviselőivel.

A szóvivő azzal kapcsolatban nyilatkozott így, hogy Putyin szerdán telefonon megvitatta Olekszandr Zaharcsenko donyecki és Ihor Plotnyickij luhanszki vezetővel azt a Viktor Medvedcsuk humanitárius kérdésekért felelős ukrán különmegbízott által előterjesztett kezdeményezést, amelynek keretében Kijev hajlandó lenne 306 embert szabadon bocsátani a délkelet-ukrajnai milíciák által fogva tartott 74 fogoly elengedése fejében. A fogolycserét ukrán részről még az újévet és az ortodox karácsonyt megelőzően szeretnék végrehajtani.

Az orosz sajtóban utalás történt arra, hogy ez volt az első hivatalosan bejelentett közvetlen egyeztetés az orosz elnök és az önhatalmúlag kikiáltott „népköztársaságok” vezetői között.  A részletek iránt érdeklődő kérdésekre nyilatkozva a szóvivő megismételte az orosz hivatalos álláspontot, miszerint Oroszországnak, noha „semmilyen formában” nem részese az Ukrajnában zajló konfliktusnak, módjában áll nyomást gyakorolni „az el nem ismert köztársaságokra”. Mint mondta, Putyin „bizonyos”, de „nem határtalan” befolyással bír az ukrán állammal szemben álló területek vezetőire. 

Peszkov leszögezte, hogy a Kijev és a szakadárok között végrehajtandó fogolycserének nincs köze az Oroszország és Ukrajna közötti fogolycsere kérdéséhez. Az ukrán kormányerők és a szakadárok között már 14 hónapja nem volt fogolycsere. Medvedcsuk szerint ennek oka az, hogy Kijev az érvényben lévő ukrán törvények értelmében nem tud eleget tenni a minszki megállapodás által előírt elvnek, amely szerint „mindenkit mindenkire” kell kicserélni, mert nem engedheti el a különösen súlyos bűncselekményeket elkövető személyeket. A szóvivő az újságírókkal folytatott eszmecseréje során nem kívánta kommentálni azt a feltételezést, amely szerint Dmitrij Medvegyev miniszterelnök esetleg jelöltetheti magát a jövő évi elnökválasztáson.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!