Puigdemont már ügyvédekkel is találkozik Brüsszelben

2017. október 30. 16:17

Belga sajtóértesülések szerint a leváltott katalán elnök rögtön ügyvédekkel is találkozik hétfőn Brüsszelben.

2017. október 30. 16:17

Ügyvédekkel is találkozik Carles Puigdemont leváltott katalán elnök hétfő délután Brüsszelben – közölte a VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva. „Szinte bizonyos, hogy Carles Puigdemont Brüsszelbe látogat, úgy tudni, hogy már úton van” – írta honlapján a csatorna.

A VRT értesülései szerint a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök „ügyvédekkel és politikai képviselőkkel” is találkozik a belga fővárosban. A Le Soir című helyi napilap úgy tudja, hogy Puigdemont a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) magas rangú vezetőivel fog tanácskozni.

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap azt mondta, hogy Puigdemont politikai menedékjogot kaphatna Belgiumban, ha kérelmezné. Francken kijelentését azonban később a belga kormány több tagja is helytelenítette. Charles Michel miniszterelnök szerint a megjegyzés csak „olaj volt a tűzre”, Kris Peeters gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy nem volt „bölcs dolog”, amit az államtitkár mondott.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2017. október 31. 02:48
Nagyon jól csinálja a Puigdemont. És nincs egyedül. Emigrációba vonult. A kormányfők, (Orbán is) kötöttek egy piszkos alkut, hogy Rajoyt támogatják, de a belga koalíciós partner, (N-VA függetlenség párti), keresztbetett. És Orbán nem mert szólni, hogy a spanyol alkotmány diktatórikus elemeket tartalmaz. Pedig 2011-ben mit hisztizett Brüsszel a Fidesz alkotmánya miatt! (A választások miatt békülékeny)
Kup Lung
2017. október 30. 17:24
Modern kori szabadságharcos :) Ügyvédekkel vívatja a harcot. ---- Megszavaztatja a független Katalán Köztársaság létrehozását aztán lelép . Na ezek sem akarnak még csak megizzadni sem a függetlenségükért nemhogy vért áldozni érte . ----
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!