Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Egy 2008-as amerikai törvényt akarhatott kijátszani, ezért utalhatott át 18 milliárd dollárt Soros György az Open Society Foundations-nek.
Ahogy azt már kedden is megírtuk Soros György magyar származású amerikai üzletember 18 milliárd dollárt, vagyona nagy részét invesztálta az Open Society Foundationbe.
A Bloomberg szerdán megjelent cikke alapján nem biztos azonban, hogy valóban ennyi pénzt költene civil szervezeteire az üzletember, csupán egy adóügyi kiskaput akart kihasználni.
Ugyanis az Egyesült Államokban létezett arra egy törvény, mely lehetővé tette, hogy a hedge fundok menedzserei elhalasszák a külföldi befektetőktől kapott díjazásuk után járó adó befizetését. Ezt a kedvezményt a kongresszus még 2008-ban eltörölte, ekkor 2017. december 31-ig adott haladékot az érintetteknek, hogy kifizessék az elhalasztott adót.
Egy olyan New York-i pénzember pedig, mint Soros a szövetségi adóráták legmagasabb kategóriájába eshet bele – rá 39,6%-os jövedelemadó vonatkozna. Hivatalos adatok alapján Soros 2013 végéig halasztott adósságainak keretében 13,3 milliárd dollárt halmozott fel a Soros Fund Management nevű cégében.