A dokumentumban Kijev megerősíti, hogy az új oktatási törvény "az államnyelven történő oktatással párhuzamosan" biztosítja az említett feltételeket az ukrajnai lengyel kisebbségnek.
A két fél egyúttal megerősítette az államnyelv oktatásának szükségességét is. Varsó a dokumentumban készségét fejezte ki, hogy megossza Kijevvel a nemzeti kisebbségi oktatás terén szerzett tapasztalatait és "jó gyakorlatát".
Antoni Stefanowicz, az Ukrajnai Lengyelek Szövetségének elnöke szerdán a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: jobb lenne, ha a meglévő öt ukrajnai lengyel iskolában továbbra is megmaradna a lengyel nyelvű oktatás. "Az érettségizőknek ennek köszönhetően nagyobb esélyük lesz arra, hogy Lengyelországban folytassák tanulmányaikat" - szögezte le.