Cseh kereszténydemokraták és kommunisták ítélték el a katalóniai rendőri fellépést

2017. október 01. 18:18

Cseh politikusok, köztük Václav Klaus is elítéltet a Katalóniában történteket. Klaus arról beszélt: „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármelyik kormány visszaéljen a fegyveres erőkkel, erőszakot és repressziót alkalmazzon azok ellen, akik szabadon szeretnék kinyilvánítani véleményüket”.

2017. október 01. 18:18

Elfogadhatatlannak minősítette több cseh európai parlamenti képviselő a spanyol kormány kemény fellépését a katalán népszavazás ellen. Úgy vélik, hogy az üggyel az Európai Parlamentnek is foglalkoznia kellene. Václav Klaus volt államfő brutálisnak és felháborítónak minősítette Madrid beavatkozását Katalóniában. 

„A spanyol kormány lábon lőtte magát. A módszerek, amelyeket a fennálló alkotmányos rend támogatása érdekében alkalmazott, brutálisak és eltúlzottak” – mondta Pavel Svoboda kereszténydemokrata EP-képviselő a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában. Pavel Svobodának meggyőződése, hogy Madrid „brutális módszereivel" a szeparatisták táborába hajtja a semleges katalán választókat is. „Úgy látszik, hogy az EU több tagállamának is gondja van a demokráciával. Jelenleg divat Lengyelországra és Magyarországra mutogatni, de most Spanyolország is csatlakozott hozzájuk. Ez messze van a működő demokráciától” – fejtette ki a kereszténydemokrata EP-képviselő.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármelyik kormány visszaéljen a fegyveres erőkkel, erőszakot és repressziót alkalmazzon azok ellen, akik szabadon szeretnék kinyilvánítani véleményüket” – jelentette ki Václav Klaus szintén a televízióban. Klaus emlékeztetett: az Európai Bizottság az utóbbi időben több alkalommal is bírálta Lengyelországot és Magyarországot „az európai jogok és az úgynevezett európai értékek be nem tartásáért, és ezért szankciókkal fenyegette meg ezeket az országokat”. „Követeljük az Európai Bizottságtól, hogy hasonló módon ítélje el a spanyol kormányt antidemokratikus és teljesen elfogadhatatlan eljárásáért” – szögezte le Klaus. 

Stanislav Polcák, aki a STAN-pártot képviseli az EP-ben, azt mondta: a spanyolországi felvételek olyanok, mintha Oroszországban készültek volna. Közölte, hogy az Európai Parlament elé viszi az ügyet. „Lehetetlen gumilövedékeket használni a választási urnákhoz tartó emberek ellen. Az Európai Bizottságnak ezt el kellene ítélnie” – szögezte le. 

Katerina Konecná, az EP kommunista képviselője „abszolút elfogadhatatlannak” tartja a spanyol kormány fellépését. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy hasonló dolgok más országokban is megtörténhetnek. 

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. október 02. 03:08
Remélem Gyurcsány Ferenc is hasonló határozottsággal fogja elítélni a spanyol kormány elfogadhatatlan, antidemokratikus fellépését.
jégecet
2017. október 01. 19:08
"Bomlik a V4" :)
Szívemből magyar
2017. október 01. 18:23
A szlovákok már gyanítom nem fogják..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!