Büntetőeljárást indít az ügyészség a leváltott katalán kormány ellen

2017. október 30. 13:06

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

2017. október 30. 13:06

José Manuel Maza hétfőn Madridban tartott sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, hogy a katalán parlamentben múlt pénteken elfogadták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.

Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én” – hangsúlyozta a katalán kormánytagokkal kapcsolatban a főügyész.

Hozzátette: mivel tisztségükből már felmentették őket, a keresetet velük szemben a spanyol központi büntetőbírósághoz nyújtják be. A feloszlatott katalán parlament hét elnökségi tagja közül azokat érinti az állami főügyész bejelentése, akik döntéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a katalán törvényhozás elé kerülhessenek a függetlenségi folyamat előrehaladását célzó javaslatok. 

Velük szemben a legfelsőbb bíróság folytathat eljárást, mivel ők december 21-ig, az előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak. José Manuel Maza rövid nyilatkozatából az is kiderült, hogy az érintettekkel szembeni esetleges kényszerintézkedésekről majd a bíróságok döntenek az eljárás során.

Az állami főügyész által ismertetett bűncselekmények közül a lázadás a legsúlyosabb, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés érte 30 év szabadságvesztés. Lázadás bűncselekménye miatt Spanyolországban utoljára az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rézoxid
2017. október 30. 16:32
Spanyolországban igazi demokrácia van, kb. ugyan olyan mint a volt Szovjetunióban.
reginaaolsen
2017. október 30. 15:58
Alakul egy újabb spanyol polgárháború! Felkészül Baszkföld, Bajorország, Lombardia, Székelyföld.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!