Frank-Walter Steinmeier hangsúlyozta: az a meggyőződése, hogy a képviselőknek sikerül majd megmutatniuk, hogy „érvekkel messzebbre jutunk, mint a felháborodás lózungjaival”. Felháborodás helyett érvekre van szükség a menekülés és migráció ügyében is. A „véleménytáborok" semmilyen ügyben nem állnak „annyira megbékíthetetlenül” szemben egymással, mint ebben a kérdésben.
Ezt mutatja, hogy míg az egyik tábor az emberiesség parancsolatának, „humanitárius imperatívusznak” tartja a menekültek befogadását, a másik tábor „a nemzet elárulásáról” beszél. Azonban amíg ez a téma „a két pólus erkölcsi küzdelmének csatatere marad, nem tudjuk ellátni feladatunkat, jelesül azt, hogy hozzuk egyensúlyba a világ valóságát hazánk lehetőségeivel” – mondta a német államfő. Kiemelte: „vissza kell szerezni” azt a képességet, hogy meg tudják különböztetni egymástól a politikai okokból és a szegénység elől menekülő embereket, és „őszintén” szembe kell nézni a helyzettel. Először is be kell látni, hogy ugyan mindkét menekülési ok mögött emberi sorsok vannak, de nem kapcsolódik hozzájuk egyformán korlátlan jogosultság a befogadásra. Másodszor pedig meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy „mennyi bevándorlást akarunk”, illetve mennyi bevándorlásra van „talán szüksége” Németországnak.
A nemzeti ünnep központi rendezvényén, a Rheingoldhalle nevű mainzi kongresszusi központban több mint 1300 meghívott vendég, köztük az ország vezető politikusai előtt elmondott beszédében Frank-Walter Steinmeier hozzátette, hogy ki kell dolgozni a legális bevándorlás módozatait is, amelyek „saját mércéinknek megfelelően irányítják és ellenőrzik a migrációt”. Mint mondta, a megosztottságot csak az őszinte szembenézéssel lehet megszüntetni. „Biztos vagyok benne, hogy ha a politika vállalja ezt a feladatot, van esély arra, hogy lebontsuk a megbékíthetetlenség hazánkban emelkedő falait” – hangsúlyozta a német államfő.