Strache: Nyitottak vagyunk a koalícióra

2017. szeptember 07. 08:14

Nyitott lesz a koalíciós tárgyalásokra az Osztrák Szabadságpárt, de fontos, hogy követeléseiket viszontlássák a kormányprogramban – nyilatkozta Heinz-Christian Strache, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke szerdán.

2017. szeptember 07. 08:14

Nyitott lenne a két nagypárttal, a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó szociáldemokratákkal vagy a néppárttal folytatott koalíciós tárgyalásra Heinz-Christian Strache, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, aki minderről a szerdán este megtartott rádiós választási vitában nyilatkozott. Christian Kern kancellár, a szociáldemokrata párt elnöke viszont óva intett mindenkit egy néppárti-szabadságpárti együttműködéstől. 

Az Ö1 közszolgálati rádió stúdiójában folytatott vitában Strache arról beszélt, hogy az osztrák szavazók felhatalmazásával szeretnének majd az esetleges koalícióról szóló megbeszéléseket folytatni úgy, hogy az FPÖ követeléseit és fontos témáit viszontlássák a kormányprogramban. Kern azt hangoztatta, hogy a jelek az FPÖ és az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciójára utalnak. Indoklása szerint a kisebbik koalíciós erő, a Néppárt a Szabadságpártéról másolta menekültügyi és gazdasági programját.

Több mint öt héttel a választás előtt készült felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek, a második-harmadik helyért pedig szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre. Korábban hónapokon át az FPÖ volt a legnépszerűbb politikai erő.

A két politikus nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy pártjaik a felmérésekben gyengébben szerepelnek mint korábban. Kern szerint amennyiben az történne, amit a közvélemény-kutatások jósolnak, akkor nem lépne ki Nagy-Britannia az unióból és nem lenne Donald Trump az Egyesült Államok elnöke. Strache pedig emlékeztetett, hogy az államfőválasztás első fordulója előtt a közvélemény-kutatások szerint nagyjából húsz százalékon állt Norbert Hofer szabadságpárti jelölt, azonban az első forduló eredménye szerint több mint 35 százalékot szerzett.

Ausztria 2018 második félévében tölti be az unió soros elnöki tisztségét. Strache elmondta: az FPÖ kormányzása esetén a nemzetállamok jogainak erősítése és az uniós külső határ biztosítása mellett állna ki, valamint hangsúlyosabban képviselné Ausztria semlegességét. Kern kiemelte: a bevándorlás és a biztonságpolitika színterén, vagyis a fontos kérdések megoldásában „sokkal több Európára” van szükség.

Sebastian Kurz néppárti elnök, osztrák külügyminiszter a szerdai vitán való részvételt az uniós külügyminiszterek nem hivatalos észtországi találkozójára hivatkozva lemondta.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ikloorvat
2017. szeptember 07. 11:21
Jhaajjjj... Jönnek megint az öblös kurjongatások, hogy "mostaztáááán..." aztán jön a nagy pofára esés az illibeknek (mint mindig!) :D
balbako_
2017. szeptember 07. 09:30
Minden esetre ez hazánknak jót tenne.
Antigoné
2017. szeptember 07. 09:12
Kár, hogy Kurz nem volt jelen a vitán,érdekes lett volna megfigyelni akár a metakommunikációt is a versengők közöt.
Apáczai
2017. szeptember 07. 08:29
Ésszerű és egyben várható távblat Ausztriában. Ma már a Szabadságpárt nem kerülhető meg. Kösöznhetően a liberálfasiszta szocialistáknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!