Vegyifegyver-raktárra mért légicsapást Izrael

2017. szeptember 07. 09:21

Most nem a Hezbollah fegyverszállítmányára, hanem egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményre csapott le Izrael.

2017. szeptember 07. 09:21

Izrael légi csapást mért csütörtökre virradóra Szíria egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményére – jelentette az izraeli média szíriai ellenzéki és libanoni forrásokra hivatkozva. A Szíria nyugati részén, Hama közelében végrehajtott légi csapásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt. Izrael nem erősítette meg, de nem is cáfolta a bevetésről szóló hírt, mindössze annyit közölt, hogy nem foglalkozik külföldi jelentésekkel. A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.

Ha igazak az ellenzéki jelentések, akkor ezúttal nem a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány volt a célpont, mint korábban több alkalommal, hanem a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye Hamától délnyugatra. Szíriában a hivatalos hírközlők nem jelentették a légitámadást. Az Izraelnek tulajdonított légi csapás az izraeli hadsereg húsz éve legnagyobb, Észak-Izraelben folyó, tíznapos hadgyakorlatának idején történt.

Az ENSZ vizsgálóbiztosai szerint a szíriai kormányzati erők a 2011 óta tartó polgárháborúban 27 alkalommal vetettek be nem hagyományos fegyvereket, csak idén áprilistól júliusig hétszer.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 07. 21:00
Mindeközben amerikai helikopterek és kommandósok menekítik ki az ISIS parancsnokait és családtagjaikat Deir ez-Zornál a szíriai hadsereg és az orosz légierő elől. Az amerikai koalíciósok természetesen tagadják a hírt. De eleve csak úgy tudtak az ISIS-esek erősek lenni ott már eddig is, hogy az amerikaik rendre a szíriai hadsereget bombázták helyettük "véletlenül".
Akitlosz
2017. szeptember 07. 20:44
Szomorú, hogy ilyesmiket, büntetlenül megtehet Izrael. Nagyon szomorú.
gonterl
2017. szeptember 07. 14:26
Ha valaki megrongálja a vadállatok ketrecét, az felér azzal, hogy a környezetre szabadította a vadállatokat. Aki az elzárt vegyi fegyvereket a bombázással szabaddá teszi, az felér azzal, hogy vegyi fegyvert vet be.
Lotti
2017. szeptember 07. 11:59
Ez is hír ? Izraelnek természetes, mondhatni veleszületett joga szomszéd országok területét bombázni. De. Ki az aki addig a gondolatkísérletig eljut, hogy egyszer valaki izraeli atomlétesítményeket támad meg ? Senki. Na ugye ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!