Élet a hurrikánban: élőben Dominikáról

Idén szeptemberben végre sikerült időt keríteni a régen tervezett utunkra a Dominikai Köztársaságba. Nagyon inspiráló ország az emberek életstílusa, a művészetek, az éghajlat és hasonlók miatt. Minden jazz-zenész közül a legnagyobb kedvencem, Michel Camilo is dominikai, szerettem volna eljutni ide, és megismerni azt az országot belülről is, ahonnan egy ilyen emberi és művészi kvalitásokkal rendelkező zongorista származik. Az első naptól kezdve éreztük, hogy az ország iránt már messziről is érzett erős szimpátiánk nem véletlen, a természeti szépségeken túl az emberek által sugárzott kedvesség és boldogság miatt rögtön otthonéreztük magunkat.

Most viszont az Atlanti-óceán felett keletkezett legnagyobb trópusi vihar előszobájában találtuk magunkat. Minden nagyon gyorsan történt, esélyünk sem volt elhagyni a helyünket Punta Canában, az összes buszt, repülőt, hajót és kompot törölték. Szembesülnünk kellett azzal, hogy belülről fogjuk végignézni ezt a természeti katasztrófát. Elfogadtuk a helyzetet, elkezdtünk érdeklődni a körülöttünk lévő emberektől, hogy ilyenkor mi a teendő, híreket olvastunk, élő videókat néztünk.

Az első dolog, ami feltűnt, hogy mennyire más az emberek hozzáállása itt, a Dominikai Köztársaságban az egész ügyhöz, mint mondjuk Puerto Ricóban vagy Floridában. Míg ott már szükségállapot van, az embereket evakualják, mindenki síkideg, a boltokat kifosztották, az emberek pedig továbbra is tömött sorokban állnak; itt mindenki ugyanúgy viselkedik még most, a hurrikán megérkezésének előestéjén is, mintha semmi se történne a következő 48 órában. Kedélyesen motorozgatnak, buliznak, mindenhol táncolnak, ordít a reggaeton (pedig Luis Fonsi jobban tenné odaát Puerto Ricón, ha írna a Despacito mellé egy Muy Rapido cimű nótát is, mert itt már nem lehet sokat töketlenkedni, haladni kell), a szomszéd kocsmában is négyesével ülnek a helyi arcok sörözgetve. A taxisofőreinkkel elbeszélgetve is mind azt mondta, mosolyogva (!), hogy nem félnek, mi se féljünk, semmi baj nem lesz. A jó kedély annyira ragadósnak bizonyult, hogy most, feltankolva minden földi jóval teljes nyugalomban várjuk a forgószelet.

Vettünk 6 karton ásványvizet, 20 tonhalkonzervet, paprikát, paradicsomot, pár kiló kenyeret, gyertyákat, öngyújtókat, külső telefontöltő aksit, illetve erős szeles ragasztószalagot. A szomszéd építkezésről csencseltünk kartonpapírt, beburkoltuk az erkélyajtót, hogy ha esetleg a szél nekicsapna valamit, ne törjön be, de legalábbis ne essen apró darabokra az üveg. Sajnos elemből és zseblámpából minden bolt kifogyott, pedig azt is akartunk venni, de erre való a gyertya. Csak óvatosan vele, mert a szén-dioxid nem játék.

Jelenleg (5pm, CET-4h) még nem érezni semmit a szélből, süt a nap, szokásos gyenge szél fúj. Mások is készülődgetnek, beburkolták a kocsikat, az ablakokat, ajtókat, de nincs pánik, továbbra is sétálgatnak az utcán, kedélyesen beszélgetnek és mindenki mosolyog. Felettünk is betakarta egy lakó az ajtót, farostlemezzel. szemben az épitkezes továbbra is halad, az emberek totál nyugalomban dolgoznak.

*

Update #1 - 6:12pm GMT-4h:

Mindenki hazament, az utca üres, a szemben levő építkezésről is elszeleltek a melósok. Kiderült, hogy az épületkomplexumban, ahol lakunk, pár stúdiólakás a „hotelé”, az egész inkább egy nagyobb, dominikai mercével is legfeljebb csak közepesen szervezett airbnb vállalkozásra emlékeztet. A szomszédban egy magyar lány lakott, véletlenül futottam vele össze, Csengének hívják. Megörültünk egymásnak, beszélgettünk 5 percet, kitartást, valamint kéz- és lábtörést kívántunk egymásnak, utána többedmagával lelépett, ismerősökhöz a városba.

A recepció is megjelent, közölték, hogy a hotel személyzete is lelép, egy itt lakó, Luxon nevű urat keressünk, ha para van, majd ők is elhúztak a városba a rokonokhoz. A sztori egyelőre tökeletesen illik a dominikai életérzésbe.

*

Update #3 - 6:29am GMT-4h:

Most ébredtem. Hallani a vihar erejét. Most már komolyabb a dolog, folyamatos szél fúj, egyfolytában esik, de emberek még mindig vannak az utcán. A kertben a növények néha elfekszenek egy-egy erősebb fuvallat hatására. Minden csurom víz, az utcán töménytelen mennyiségű szemetet hord a szél. A recepció feletti kétszikű fa vészjóslóan ingatja a lombját, a pálmát koronáját ugyan nem látom, de a törzsük az orrom előtt ing jobbra-balra. A bejáratnál letört ágak és levelek borítják az utat. Sokkal sötétebb van, mint bármelyik nap eddig ezidőtájt reggel, vastag felhőréteg fedi az eget.

Ebben a másodpercben tört be valahol egy ablak hatalmas csörömpöléssel. A csattanást hatalmas juhhhhuuu kiáltás es röhögés követte az utcáról.

A kábeltévé már kiment. A szél neha ijesztő hangosan orgonál az épületek es a fák között. Az internetelérés sebessége is változó, akadozik a forgalom. Alkalmanként madárcsapat kétségbeesett gágogását hallani.

Update #4 - 7:47am GMT-4h:

A vihar szeme már túljutott Punta Canán, de hagyott hátra néhány arcot fedél nélkül. Egyikükkel megosztottuk szűkös tonhalkonzerv-készletünket.