Megpuccsolták a melegfelvonulást Ukrajnában

2017. augusztus 13. 14:15

Radikális ellentüntetők miatt félúton le kellett állítaniuk a szervezőknek vasárnap délben a dél-ukrajnai Odesszában rendezett melegfelvonulást.

2017. augusztus 13. 14:15

Helyszíni beszámolók szerint az Odessza Pride - 2017 elnevezésű megmozduláson mintegy 200-an vettek részt. A felvonulást több száz rendőr biztosította. A rendfenntartók azonban hiába vonták szoros gyűrűbe a felvonulókat, szélsőséges ellentüntetőknek mégis sikerült áttörniük a kordonon, ezért a menetet a szervezők nagyjából félúton megállították, a résztvevők pedig ülősztrájkba kezdtek. Verekedésig nem fajult az incidens. A szexuális kisebbségek jogaiért demonstrálók eredetileg a városházáig akartak vonulni. A hatóságok végül buszokon elszállították a melegfelvonulás résztvevőit onnan, ahol tiltakozásul leültek az aszfaltra, ezután az ellentüntetők is feloszlottak.

Ukrajna fővárosában, Kijevben 2013 óta rendeznek melegfelvonulásokat. Az idei, június 18-án tartott LMBT-felvonuláson nemcsak melegek és jogvédők, de az LMBT-közösségekkel rokonszenvező ukránok és külföldi diplomaták is részt vettek. Maga a felvonulás viszonylag békésen zajlott le, köszönhetően a komoly rendfenntartói biztosításnak, a nagyjából ezer felvonulót ugyanis körülbelül öt és félezer rendőr védte. Egy kisebb dulakodás tört ki csupán a rendfenntartók és a felvonulást ellenzők között, ami miatt hat embert vettek őrizetbe. Két résztvevőt a rendezvény után vertek meg ismeretlenek, az egyik támadót a rendőrök a helyszínen elfogták.

Kijevben idén és tavaly már a belvárosban tartották a melegfelvonulást, míg a korábbi években nem központi részen szervezték meg az előre jelzett provokációk miatt, amelyek azonban végül nem voltak jelentősek, az ellentüntetők legfeljebb szitokszavak bekiabálásával zavarták meg a felvonulást.

A többségében ortodox, illetve görög katolikus vallású ukrán lakosság alapvetően nehezen fogadja el a melegjogokat, ugyanakkor megfigyelők szerint az utóbbi évek alatt fokozatosan egyre toleránsabbá válik a társadalom a homoszexuálisokkal szemben.

(MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Besewayo
2017. augusztus 13. 19:39
Én nem értem az egészet . Hagyják felvonulni a homokosokat , és hagyják vonulni az ellenségeiket is. A többit intézze a sors . Garantálható a többség akarata , ami ugye egy egézséges társadalom alapköve.
Gyéressy Károly
2017. augusztus 13. 19:08
Az elmúlt hetekben mindenki élvezhette jogát a meleghez.
kortárs
2017. augusztus 13. 18:20
A buzeráncsok úgy akarják terjeszteni nyomorult életérzésüket, hogy abból nem kérnek a normális emberek sehol a világon. Ha a pártjaik nem jutnak hatalomra itt nálunk, akkor előbb-utóbb eltakarodnak innen a libsi-komcsik. Már így is állandóan panaszkodnak nekem, hogy mennyi libbant ment külföldre mosogatni. :)
illesl
2017. augusztus 13. 17:46
Hová vezet ez? Óh, Uram irgalmazz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!