Mivel már májusban is nagyszabású tiltakozó akciók voltak, amelyeken a rendőrségnek kellett közbelépnie, pénteken egy szövetségi bíró elrendelte, hogy a rendőrség ezúttal úgynevezett „pufferzónát” hozzon létre az egyébként nemcsak abortuszt végző kórház körül. A cél: megakadályozni, hogy az abortusz ellen és mellett tüntetők elzárják a kórházi bejáratot.
Ernest Marshall, a kórház alapító-főorvosa az ABC televíziónak azt nyilatkozta, hogy az intézmény „még soha nem állt ilyen ostrom alatt”. Bár a tüntetéseket a hétvégére hirdették meg, a klinika, illetve az abortusz ellen tüntetők már napok óta a kórház körül vannak. Abortuszellenes táblákat emelnek a magasba és megszólítják a kórházba érkezőket, hogy tegyenek az abortusz ellen. Az ABC televízió riportjában az egyik megszólaló – aki Indiana államból érkezett a tüntetésre – azt mondta, hogy a kórház bejárata az utolsó esély arra, hogy lebeszéljék a terhességmegszakításra készülőket.
Az Egyesült Államokban a kilencvenes évek eleje óta rendszeresen fellángolnak a küzdelmek az abortusz körül. Legutóbb – 2016-ban – az abortuszpártiak győztek, mert az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság alkotmányellenesnek minősítette Texas állam törvényét az abortuszklinikák működésének szigorításáról.