Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk”, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre” – mondta Orbán Viktor, amikor Budapesten fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. A kormányfő az észak-afrikai országot a terrorizmus elleni harc és a béke kulcsszereplőjeként látja.
Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, az észak-afrikai ország elnökével.
A kormányfő sajtónyilatkozatában – az egyiptomi államfő társaságában – azt mondta: Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk” , annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre”.

Kijelentette: Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.
„Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere” – mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.
(MTI)