Viszlát, sült kolbász: halal ételekre kényszerítik a német gyerekeket

Ezentúl kizárólag a muszlim szabályok szerint főznek egy német iskolában.

Hallgatásra alkalmatlannak tartják és betiltják Malajziában a világ legfelkapottabb slágerét. A Despacito című dal sokakban keltett megütközést.
A slágerrel kapcsolatos panaszokat követően Malajzia megtiltotta az állami műsorszolgáltatóknak a Despacito című sláger lejátszását – írja a BBC.
A többségében muszlim lakosságú délkelet-ázsiai országban szigorúan szabályozzák, hogy milyen tartalmak nyerhetnek publicitást. A puerto ricói előadó, Luis Fonsi slágerét az utóbbi időben minden idők legtöbbet játszott dalaként emlegették, de népszerűsége nem osztatlan.
„A Decpacito nem lesz sugározva a kormányzati tulajdonú adóállomásokon az általunk kapott lakossági panaszok miatt” – nyilatkozta Salleh Said Keruak, Malajzia hírközlési minisztere. A dalszöveg hallgathatatlan – tette hozzá.
Az ellenzéki Iszlám Párt női szárnyának elnöke Atriza Umar egyenesen pornográfnak és a gyerekekre nézve ártalmasnak tartja a spanyol dalt.