Lengyel elnöki kabinetfőnök: Trump civilizációs közösségként újjá akarja építeni a Nyugatot

2017. július 07. 16:14

A lengyel államfő kabinetfőnöke annak jeleként értékelte Trump varsói beszédét, hogy az amerikai elnök újjá akarja építeni a Nyugatot. Ez alternatívát jelent „a mai kaotikus, posztmodern, értékvesztett, Isten nélküli világgal szemben” – állította.

2017. július 07. 16:14

Donald Trump civilizációs közösségként akarja újjáépíteni a Nyugatot – értékelte az amerikai elnök varsói beszédét pénteken, a RadioWnet lengyel csatornának nyilatkozva Krzysztof Szczerski, a lengyel államfő kabinetfőnöke és külügyi államtitkára.

A politikus „nagy nyitásnak” nevezte Trump varsói látogatását. Szerinte ennek révén lehetőség nyílik a lengyel-amerikai partnerség fejlesztésére a biztonság, a gazdaság, az energetika terén, a térségbeli és a világpolitikában. Fontos, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára hasznos legyen – húzta alá a kabinetfőnök.

Szczerski – aki tekintélyes politológusnak számít Lengyelországban – fontosnak nevezte, hogy Trump nagy teret szentelt a lengyel történelemi tapasztalatnak, amelyet „egyetemes érvényűnek” minősített. Véleménye szerint Trumpnak a varsói Krasinski téren elmondott beszéde „nagyon erős” külpolitikai üzenetet tartalmazott, mégpedig azt, hogy az amerikai elnök „civilizációs közösségként újjá akarja építeni a Nyugatot”. Ez a közösség egyfelől az egyéni szabadságon, a nemzetek szuverenitásán alapszik, másfelől olyan hagyományos értékeken, mint a család, a hit, a kultúra – értelmezte a kabinetfőnök Trump beszédét. 

Lengyelország is nagy hangsúlyt helyez ezekre az értékekre, és ezért nagyon fontos szerep jut neki egy ilyen világban – vélekedett Szczerski. Kifejtette: Trump világképe alternatívát jelent „a mai kaotikus, posztmodern, értékvesztett, Isten nélküli világgal szemben”, válasz egy olyan világ fenyegetéseire, ahol „csak a pénz, az erő, az erőszak számít”. Ebben a felfogásban a Nyugatnak egyszerre kell konzervatívnak és liberálisnak lennie, e fogalmak hagyományos értelmében – magyarázta a lengyel politikus. 

Az amerikai elnök Varsóban kétoldalú tárgyalásokat folytatott, majd részt vett a Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcstalálkozóján. Szabadtéri programbeszédét nagy tömeg hallgatta, gyakran felhangzottak Trumpot éltető kiáltások. Kommentátorok a beszéd legfontosabb elemeként az emelik ki, hogy Trump első alkalommal megerősítette: kiáll a Washingtoni szerződésben foglalt, a NATO kollektív védelmi elvét rögzítő 5. cikkely mellett.

MTI, Kép: CNN

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bihari Hunor
2017. július 08. 05:14
Bárcsak a derék lengyel nép reményei megvalósulnának. Véleményük szerint Trump Varsóban elmondott beszéde külpolitikai üzenetet tartalmazott, azt hogy az amerikai elnök „civilizációs közösségként újjá akarja építeni a Nyugatot”. Ez a közösség egyfelől az egyéni szabadságon, a nemzetek szuverenitásán alapszik, másfelől olyan hagyományos értékeken, mint a család, a hit, a kultúra. Lengyelország és Magyarország is nagy hangsúlyt helyez ezekre az értékekre.
Gyéressy Károly
2017. július 08. 00:42
Félek, ez a derék lengyel csak reménykedik.
néhai Ch.Pilot
2017. július 07. 19:14
Trump bejelentette, hogy meg kívánja szállni Európát. A sok buta lengyel meg tapsolt hozzá. Egy amerikai vezetéssel létrejövő "civilizációs közösség" egy normális ember számára maga lehet a pokol. Függetlenül attól, hogy egy Trump vezette USA jobb egy bármilyen demokrata vezetésű USÁ-nál. Szóval a muszlim veszély mellett Európát újabb veszély fenyegeti. "Két pogány közt" vagyunk megint. A játszmából kiszállni pedig nem lehet...
brekker
2017. július 07. 19:00
Trump nem éppen karlendít a fényképen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!