A szíriai kormányerők számos csapást mértek a terroristákra

2017. július 31. 18:36

A szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák tagjai több száz terroristával végeztek a közép-szíriai asz-Szukna település felszabadítását célzó hadműveletek során.

2017. július 31. 18:36

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 470 terroristájával végeztek és több mint 180-at megsebesítettek a szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák tagjai a közép-szíriai asz-Szukna település felszabadítását célzó hadműveletük során – jelentette hétfőn a Szúrija al-Án szíriai hírportál.

A szíriai kormányerők tagjai hétfőn is számos csapást mértek a dzsihadisták védelmi és utánpótlási vonalaira a Palmürától 70 kilométerre északkeletre található településen, amely az IÁ utolsó „fellegvára” a közép-szíriai Homsz tartományban. Ugyancsak hétfőn a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet jelentette, hogy az elmúlt napban legalább 45 ember vesztette életét a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők és IÁ harcosai közötti összecsapásokban az észak-szíriai rakkai tartomány területén. Az áldozatok között 17-en a kormányerők, míg 28-an a dzsihadista szervezet tagjai voltak. Az OSDH szerint ezzel együtt már összesen 358-an vesztették életüket a kormányerők tagjai és a dzsihadisták közötti harcokban azóta, hogy a szíriai hadsereg támadást indított a szélsőségesek ellen a rakkai tartományban. Ezek közül a kormányerők vesztesége 156, az IÁ vesztesége 202 fő.

A kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet június 6-án indította meg az Iszlám Állam szíriai „fővárosának” számító Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromát, a szervezet előrenyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők is segítik. A szíriai kormányerők tagjai ezenkívül jelenleg a középnyugat-szíriai Hama tartományban is heves harcokat folytatnak a dzsihadistákkal, valamint a javarészben az IÁ ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány dzsihadista állásait is gyakran bombázzák. Szintén hétfőn iraki katonai források közölték, hogy az iraki légierő egyik támadásában legalább 30 dzsihadista vesztette életét a szíriai-iraki határ közelében található egyik településen.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. július 31. 20:18
Szerintem nincsen közel a vég. Tessék csak megnézni Irakot. Ifjabb Bush már 2003-ban győzött ott saját maga szerint, aztán így 14 év múlva még mindig lőnek ott. Az a "demokratikus ellenzék" ugyanúgy terrorbanda csak másik. Tunéziától Irakig a szíriai hadsereg az egyetlen amelyik ejt foglyokat. Az összes többi kivégzi az elfogottakat, az iraki hadsereg is. Líbiában Benghazinál 20 elfogott dzsihadistát végzett ki pár napja a nemzeti hadsereg van milyen nevű szervezet. Hátulról tarkón aztán szitává lőtték őket.
3M..
2017. július 31. 18:45
Aszad hős seregei Oroszország segedelmével, felmorzsolták a megszállókat. Szíria Nagy Honvédő Háborúja, hamarosan teljes győzelemmel zárul. Szebb Jövőt!
balbako_
2017. július 31. 18:40
A többi terrorista már itt dekkol Európában és itt fognak akciózni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!