The Washington Post: Trump nehezen talál magának munkatársakat

2017. június 06. 21:23

A Washington Post szerint Donald Trump kormányának komoly gondokat okoz, hogy munkatársakat találjon magának. A lap úgy véli: egyesek az elnök viselkedése miatt, mások viszont az érdekkonfliktusok vagy a botrányok okán hárítják el a kormányzati munkát.

2017. június 06. 21:23

A The Washington Post című lap szerint a Donald Trump amerikai elnök kormányának komoly gondokat okoz, hogy munkatársakat találjon. A lap internetes változatában kedden megjelent elemzés szerint a gondokat jól jellemzi a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának elbocsátása után kialakult helyzet.

James Comey igazgatót csaknem egy hónapja, május 9-én bocsátották el, s a posztot azóta sem töltötték be, annak ellenére, hogy Trump elnök gyors váltást ígért. A lap utal arra, hogy amikor Bill Clinton 1993 nyarán elbocsátotta az akkori FBI-igazgatót, Louis Freeh személyében már másnap új vezetőt jelölt. Trump elnök ezt nem tette, de azt ígérte, hogy „hamarosan” megnevezi az új igazgatót, sőt három héttel ezelőtti közel-keleti és európai útja előtt bejelentette: „nagyon közel jár” a bejelentéshez.

Az amerikai sajtóban sok politikus neve került szóba, közülük azonban négyen nyilvánosan is közölték, hogy visszalépnek az esetleges jelöltségtől. Trey Gowdy dél-karolinai republikánus képviselő május 15-én, John Cornyn texasi republikánus szenátor május 16-án, Richard McFeely, az FBI volt tisztségviselője május 20-án, Joseph Lieberman volt connecticuti demokrata párti szenátor pedig május 25-én jelezte, hogy nem kívánna kormányzati feladatot vállalni. A The Washington Post (WP) emlékeztet rá: valamennyi potenciális jelölt akkor jelentette be visszalépését, amikor napvilágra kerültek azok a sajtójelentések, amelyek szerint Donald Trump állítólag megpróbált nyomást gyakorolni James Comey igazgatóra annak érdekében, hogy zárja le az orosz szálak vizsgálatát, különösen pedig a Michael Flynn lemondatott nemzetbiztonsági főtanácsadó orosz kapcsolataira vonatkozó nyomozást.

A lap ugyanakkor kitér arra is, hogy nem csupán az FBI új igazgatójának kiválasztásával vannak gondjai a kormányzatnak. Majd felsorolja, hogy hányan mondták vissza a magas kormányzati beosztásokra szóló felkérést. A WP kilenc jelöltet említ, köztük a munkaügyi minisztérium élére, a kereskedelmi miniszterhelyettesi és a pénzügyminiszter-helyettesi posztra, illetve a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivői posztjára jelölt személyeket.

Még egyik főtanácsadója, Kellyanne Conway férje is elhárította, hogy az igazságügyi minisztérium magas rangú munkatársaként dolgozzék. A magyarázatot sejtetik George Conway hétfői Twitter-bejegyzései. Ezekben Conway rögzítette: nem ért egyet azzal, ahogyan Trump elnök Twitter-üzenetekben közli álláspontját a beutazást korlátozó elnöki rendeletekről. Ezek ugyanis nagyon komolyan aláássák az igazságügyi minisztérium jogi érvelésének hitelét – írta George Conway. Aki egyúttal leszögezte azt is, hogy Trump elnök valamennyi hívének és támogatójának – mint neki is – kötelessége a twitterezés hátrányaira felhívni a figyelmet.

A The Washington Post úgy véli: egyesek az elnök viselkedése miatt, mások viszont az érdekkonfliktusok vagy a botrányok okán hárítják el a kormányzati munkát. A Yahoo News hírportál például kedden jelentette: eddig négy különböző ügyvédi iroda utasította vissza Trump elnök képviseletét a 2016-os elnökválasztási kampány idején történt, Trump munkatársai és orosz tisztségviselők között létrejött esetleges kapcsolatok feltárására irányuló vizsgálatban.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. június 07. 07:37
Marhaság. Ezek össze-vissza hazudoznak. Trump elnök szerint ha ezekre hallgatott volna akkor nem lenne elnök. Ifaza van. -------------- Donald J. Trump‏ Sorry folks, but if I would have relied on the Fake News of CNN, NBC, ABC, CBS, washpost or nytimes, I would have had ZERO chance winning WH
zakar zoltán béla
2017. június 06. 22:20
"Én, mint a NYT vezető sajtósa mind a hármótokkal egyetértek."
Phötön
2017. június 06. 22:17
A The Washington Post híre? Akkor leszarni.
Strassnoff Ignác
2017. június 06. 22:04
A fasziról eléd tesznek egy képet és nem vennél tőle használt autót, nem szeretnéd, ha a szomszédod lenne, utálnád, ha a rokonod lenne, úgy általában nem szeretnél vele kapcsolatba kerülni. Csak úgy a pofája alapján. Olyan igazi rúgni-való aberrált. Ránézésre. Meg a megnyilvánulásai alapján is. Valamire való emberek nyilván nem óhajtják lejáratni magukat. 4 év jól fizetett hajbókolás egy faszfej mellett gondolom nem elég erős érv, hogy életük végéig rajtuk maradjon a bélyeg, hogy ennek dolgoztak. Ez nem Orbánia. Itt hiszik, hogy 4 év múlva másképp lesz. Maximum 4 év múlva...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!