A miniszter közölte, hogy szorosan együttműködve a felső-ausztriai tartományi vezetővel és Braunau polgármesterével megvizsgálják az épület felhasználási terveit. Hitler 1889-ben született az osztrák-német határon fekvő kisvárosban. A nagyméretű saroképület, amelyben élete első éveit töltötte, 1938-ig egy helyi család tulajdonában volt. Akkor vásárolta meg a náci diktátor egyik bizalmasa, Martin Bormann. A nácik felújították és „kulturális központot” alakítottak ki benne. A házat 1952-ben vásárolta vissza az eredeti tulajdonos, aki később bérbe adta.
Működött a falai között iskola és bank is, majd 1972-ben az állam bérelte, hogy sérült embereknek alakítson ki otthont benne. Az épület azóta áll üresen, gazdája azonban így is pénzt keresett vele, a belügyminisztérium és Braunau városa ugyanis havi mintegy 4700 euró bérleti díjat fizetett neki. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter korábban több alkalommal a ház lebontása vagy teljes átalakítása mellett állt ki. A belügyminisztérium által felállított szakértői bizottság a náci diktátor szülőházának átalakítását és nem a lebontását javasolta.
Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS ausztriai csoportja is Hitler szülőházának lerombolása ellen foglalt állást.