Újabb történelmi csapásról tett bejelentést Zelenszkij

Békére van szükség, és ezt az orosz vezetésnek is fel kell ismernie – mondta az ukrán elnök.

Bár kedden még azt mondta, lemond kormányával együtt Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, pénteken már azt közölte: csak a kormányfőhelyettes és a pénzügyminiszter felmentését fogja javasolni az államfőnek.
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról.
A pénteki nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babis kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert.
Sobotka az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szűkebb vezetésének péntek reggeli ülése után nyilatkozott a sajtónak.
(MTI)