Mégis a szocdemek alakíthatnak kormányt Macedóniában

2017. május 17. 15:36

Több hónapos huzavona után mégis Zoran Zaevet, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnökét bízta meg kormányalakítással Gjorge Ivanov macedón elnök szerdán. Az elnöki kabinet közleménye szerint az államfő egyrészt a nemzetközi nyomás erősödése miatt változtatta meg döntését, másrészt pedig nem akarta, hogy megismétlődjenek az április végi események, amikor jobboldali tiltakozók törtek be a parlament épületébe a házelnök megválasztását követően.

2017. május 17. 15:36

Noha a decemberi macedóniai előrehozott parlamenti választást a Nikola Gruevszki vezette jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg, Gruevszki nem tudott kormányt alakítani.

A jobboldallal szimpatizáló államfő ezt követően nem akart kormányalakítási megbízást adni a kellő támogatással rendelkező szociáldemokratáknak, mert szerinte az SDSM és az albán kisebbségi pártok koalíciós megállapodása sérti Macedónia területi egységét és függetlenségét.

A lakosság egyharmadát kitevő albán kisebbség támogatása nélkül egyik oldal sem tudott volna kormányt alakítani, így megállapodásra kellett jutni a kisebbségi politikusokkal. Az albán kisebbségi pártok viszont a támogatásért cserébe jogaik bővítését követelték, például az albán nyelv hivatalos használatát az ország teljes területén, vagy a macedón zászló, a címer és a himnusz megváltoztatását, hogy az jobban tükrözze az ország többnemzetiségű mivoltát. 

Gjorge Ivanov végül azt kérte Zoran Zaevtől, hogy a kormányalakítási megbízás előtt garantálja, a kormánya nem fogja veszélyeztetni az ország egységét, a kormányprogram tiszteletben tartja az alkotmányt. Zoran Zaev a megbízatás átvételekor kijelentette: kormánya megőrzi az ország területi egységét, szuverenitását, függetlenségét és nemzeti sokszínűségét, és mindent megtesz az állam érdekeinek, valamint az állampolgárok jólétének védelme érdekében.

Zaevnek harminc napja lesz arra, hogy felállítsa kabinetjét és bemutassa kormányprogramját a parlamentnek. Mivel a szociáldemokraták vezetője márciusban kormányalakítási megbízás nélkül már bemutatta a tervezett programot, így abban csak az elnökkel egyeztetett részleteken kell változtatni.

A kormányalakítást követően az új kabinetnek rendeznie kell az évek óta fennálló problémákat, felelősségre kell vonnia a több mint két éve kirobbant lehallgatási botrány érintettjeit, folytatnia kell a megrekedt európai integrációs tárgyalásokat, és rendeznie kell a gazdaságot érintő kérdéseket, növelnie kell az alacsony béreket és csökkentenie a magas munkanélküliségi arányt.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. május 17. 17:46
Ott is a nemzetveszejtő hazaárulók nyertek.Nagyon sok gond van mindenütt az Albánokkal.Szerencsétlen Szerbeket is megbombázták Koszovó miatt.És most a sok albán otthagyja a friss államukat ,és rázúdul európára.Az összes balkáni országba szép lassan tömegesen beszivárognak. Egy nyomorult iszlám hitű nép.
NemSzűrt
2017. május 17. 16:23
A birodalom visszavág.
Lotti
2017. május 17. 16:10
A szocialisták garantálják a nemzethű politikát. És ígéreteiket mindig betartják. Vagy nem ?
OberEnnsinnen
2017. május 17. 16:02
Az emberiség szemete - most éppen Soros képében - sohasem fárad el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!