Levélben búcsúzott beosztottjaitól az FBI kirúgott vezetője

2017. május 11. 10:30

James Comey arra kérte volt kollégáit, hogy ne foglalkozzanak a kirúgásával, sem annak okaival, ő maga sem teszi ezt.

2017. május 11. 10:30

Rövid levelet írt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) minden dolgozójának James Comey, a hatóság leváltott vezetője, melyben az amerikai értékek és az amerikaiak biztonságának további megvédésére kéri korábbi beosztottjait. A levelet a CNN amerikai hírtelevízió szerezte meg és hozta nyilvánosságra magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Az FBI leváltott igazgatója azt írja, mindig is meggyőződése volt, hogy az elnök bármikor bármilyen okkal leválthatja az FBI vezetőjét, sőt, akár indok nélkül is, és ő sem kirúgásának okával, sem módjával nem fog foglalkozni. „Remélem, hogy Önök sem” – teszi hozzá búcsúüzenetében Comey. „Bevégeztetett, és velem minden rendben lesz” – írja James Comey.

„Zavaros időkben az FBI-nak a rátermettség, a becsületesség és a függetlenség kősziklájának kell lennie az amerikai nép számára” – fogalmaz a leváltott igazgató, aki azt írja: nehéz megválni olyan emberektől, akik elkötelezettek abban, hogy csak jót tegyenek.

Remélem, hogy Önök továbbra is az értékeink szerint élnek majd, teljesítik küldetésüket, hogy megvédjék az amerikai népet és megóvják az alkotmányt. Ha így tesznek, Önök is szomorúan távoznak majd egyszer, az amerikai nép pedig nagyobb biztonságban lesz” – vesz búcsút egykori kollégától James Comey.

Az alapvetően republikánus beállítottságú Comey-t, aki George W. Bush kormányzása idején igazságyügyiminiszter-helyettes volt, 2013-ban pártokon átívelő támogatással nevezte ki az FBI élére Barack Obama előző elnök. Obama utódja, Donald Trump kedden, előzetes figyelmeztetés és egyeztetés nélkül, azonnali hatállyal váltotta le az FBI vezető posztjáról az igazságügyi miniszter javaslatára, arra hivatkozva, hogy megingott benne a közbizalom.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2017. május 11. 16:01
Ha kőszikla már nem is lehetsz. betonalap még igen, komi!
cutcopy
2017. május 11. 11:55
"sem kirúgásának okával, sem módjával nem fog foglalkozni" Pedig kinyomozhatná..
fogd a pénzt és kuss
2017. május 11. 11:16
a könnyem kicsordul... (nem csordul ki)
di maggio
2017. május 11. 10:39
Hej, ha a Böszme is így tett volna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!