Bezárják a hostelt a berlini észak-koreai nagykövetség épületében

2017. május 13. 16:05

Az Észak-Korea elleni szankciók áldozatául esett a Berlin Cityhostel, amely az észak-koreai nagykövetségtől bérelte eddig az épületét.

2017. május 13. 16:05

Bezáratja a német kormány a Berlin központi részén fekvő Berlin Cityhostelt, amely eddig Észak-Korea berlini nagykövetségétől bérelte az épületet. Annak idején az NDK jó kapcsolatokat ápolt az ázsiai kommunista diktatúrával, amely nagy diplomáciai apparátust tartott fenn, mára azonban már csak tízfős személyzet működik a képviseleten, így az egyik, teljesen feleslegessé vált épületet bérbeadták a hostelnek: német sajtóértesülések szerint havi 38 ezer eurót kerestek ezen az üzleten az észak-koreaiak. A Süddeutsche Zeitung megjegyzi: Észak-Korea évek óta arra használja a világszerte meglévő diplomáciai képviseleteit, hogy rajtuk keresztül devizához jusson.

Azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavaly novemberi határozata megszigorította az Észak-Korea ellen érvényben lévő szankciókat, és azt is megtiltotta, hogy az ország külföldön ingatlanokat adjon bérbe. A szigorítás előzménye, hogy Észak-Korea újabb kísérleti atomrobbantásokat hajtott végre.

A hostelnek azért kell bezárnia, mert a német kormány érvényt szerez a szankcióknak. Markus Ederer, a külügyi minisztérium államtitkára a Reuters hírügynökségnek azt mondta: „Fokoznunk kell a nyomást hogy visszahozzuk Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz” – idézi a politikust a Magyar Nemzet.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. május 15. 10:14
Az igen. Mar azt hittem sokkal kemenyebben vagnak oda, pl megemelik nekik a vizumdijat, mar ha valamelyik ferdeszemu ide tevedne.
kjkj945
2017. május 14. 15:53
Mai nap szünt meg az NDK ?
Akitlosz
2017. május 13. 19:02
Ez az! Csak keményen a kommunistákkal! Célszerű lenne az összes szemetest leszerelni a nagykövetség környékén. Hadd fulladjanak csak meg a saját szemetükben! Németországot ugyan nem az észak-koreai atom fenyegeti, hanem az amerikai. Sajnos egy ország csak akkor van biztonságban, ha van saját atomfegyvere. Akkor kétszer is meggondolja minden ország, hogy megtámadja.
3M..
2017. május 13. 16:29
Magyarország csaknem két évtizedes szünet után, szívesen ad helyet a koreai nagykövetség számára. A keleti nyitás jegyében reményeink szerint erre a legrövidebb időn belül sor kerül. A két nemzet több évezredes testvéri kapcsolata, erre több mint elég indok. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!