Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

A Sex Pistols őspunk együttes frontembere, Johnny Rotten támogatásáról biztosította Donald Trumpot és a Brexitet.
John Lydon, művésznevén Johnny Rotten, aki a hetvenes években a Sex Pistols punkzenekar frontembereként vált híres-hírhedtté, egy brit tévéinterjúban arról beszélt: támogatja Nagy-Britanniának EU-ból való kilépését és Donald Trumpot is.
„A munkásosztály szólt, és én egy vagyok közülük, velük vagyok” – közölte Rotten.

A Sex Pistols énekese kifejtette: Donald Trump amerikai elnök „egy bonyolult figura”, akivel „sok-sok probléma van emberi lényként”, de nem annyira rasszista, mint amennyire beállítják, és szerinte talán valami jó is kisülhet ebből a helyzetből, mert megrémíti a politikusokat.