Kurtulmus hangsúlyozta: „Törökország ennek az ügynek nem látja kárát, csak megvédi saját büszkeségét. A rasszizmus és a fasizmus mindenekelőtt Hollandiát és vele Európát károsítja. A nagy összeomlás jelei ezek. Barátilag figyelmeztetek: meg kell hozni a szükséges óvintézkedéseket.”
A Brüsszel és Ankara között tavaly március 18-án létrejött menekültügyi megállapodással kapcsolatban Kurtulmus leszögezte: Törökország a ráeső részt teljesítette. Ha szükséges, felülvizsgálják az egyezményt – jelezte.
Diplomáciai pengeváltás Hollandia és Törökország között
Hollandia és Törökország között szombaton robbant ki diplomáciai vita, mert a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényén. (MTI)