Németország büszke lehet: az első számú fegyverszállítóvá vált a nyugati országok közül

2022 februárja óta Ukrajna fő támogatója az Egyesült Államok volt, de ez januárban megváltozott Donald Trump visszatérésével.

Bajorország nem hagyhatja el Németországot, hiába próbált erről népszavazást kikényszeríteni egy magánszemély. A német szövetségi alkotmánybíróság nem is volt hajlandó érdemben foglalkozni az üggyel: annyival utasította vissza az alkotmányjogi panaszt, hogy a német tartományok nem az alaptörvény urai, és a szövetségi alkotmány nem ad teret a tartományi szeparatizmusnak.
A német szövetségi alkotmánybíróság hétfőn közzétett végzése alapján Bajorország nem hagyhatja el a Német Szövetségi Köztársaság államszövetségét. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikke szerint egy bajor állampolgár népszavazást akart kezdeményezni Bajorország függetlenségéről, ezzel összefüggésben alkotmányjogi panasz keretében került az ügy a szövetségi alkotmánybíróság elé, amelynek egy alacsonyabb rendű tanácsa elutasította a panaszt.
Mindezt három mondatban indokolták meg: „A Német Szövetségi Köztársaságban, mint a német nép alkotmányozó ereje által uralt nemzetállamban az egyes tartományok nem »urai az alaptörvénynek«. Az egyes tartományok elszakadási törekvéseinek nincs tere az alaptörvény alatt. Ezek ugyanis az alkotmányos rendbe ütköznek.”
A német újraegyesítés óta a szeparatista Bayernpartei folyamatosan azt hangoztatja, hogy a német alaptörvény csupán átmeneti alkotmányként szolgál Bajorország számára, és pont ezen átmeneti jelleg miatt van lehetőség arra, hogy Bajorország ismét önálló legyen. Csakhogy a Bajor Alkotmánybíróság egy 1991-es ítélete szerint Bajorország 1949-ben, a német alaptörvény hatályba lépésekor sem volt önálló ország, így nem is lépett be a német államszövetségbe, ebből kifolyólag onnan kilépni sem tud.
A Bayernpartei azonban nem adja fel, a német szövetségi alkotmánybíróság döntésére adott friss reakciójukban az áll, hogy a német föderációból való kilépés igenis legitim joga a bajoroknak. „Egy szövetségi bíróságtól nem is várnánk egyetértést. Aki le akarja csapolni a mocsarat, az se a békákat kérdezi meg!” – írja a párt közleménye. A Bayernpartei támogatottsága hosszú évek óta stabilan 5 százalék alatti.