Mivel több helyen fizikai akadályok rögzítésére nincs lehetőség a mentőautók, tűzoltók és a vásárosok járműveinek ki és behajtása miatt, további rendőrautót rendeltek egy sebezhetőnek vélt helyszínre. Charles Michel belga miniszterelnök Twitter-üzenetében közölte, a belga hatóságok szorosan együttműködnek a német hírszerző és biztonsági szervekkel, valamint a terrorfenyegetéseket elemző belga krízisközponttal. Didier Reynders belga külügyminiszter üzenetében kijelentette, az egész ország területére érvényes terrorfenyegetettségi szint a hármas fokozaton marad. A hármas „súlyos” szint, s azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős és a terrortámadás veszélye „lehetséges, és valószínű”.
Az amerikai hírszerzés november végén egy belgiumi terrortámadás lehetőségére is figyelmeztetett. Noha leszögezték, hogy készülő támadásról, konkrét fenyegetésről nincs tudomásuk, a belga napilap szerint a tömegeket vonzó brüsszeli karácsonyi vásár a lehetséges célpontok között szerepel. Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta több ízben nem engedélyezték a korábban szokásos szilveszteri tűzijátékot, amely idén is elmarad.
Kiskorúakat helyeztek intézetbe