Elő van készítve Őszöd 2 – saját eszköze buktatta le Magyar Pétert

A Tisza elnökének valódi szándéka már a jelöltjeinek szűrésekor világos lehetett.

Várhatóan Frank-Walter Steinmeier lesz a következő német államfő, ugyanis az SPD után már a legnagyobb német kormánypárt, a CDU is a jelenlegi külügyminiszter jelölését támogatja. Minden bizonnyal a bajor CSU is támogatni fogja Steinmeiert.
A legnagyobb német kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU is támogatja Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának jelölését az államfői posztra – jelentették hétfőn nemzetközi hírügynökségek.
A Reuters, az AFP és a dpa egybehangzó jelentése szerint a CDU elnökségének telefonkonferenciáján megállapodtak abban, hogy elfogadják az SPD javaslatát a Joachim Gauck távozásával megüresedő szövetségi elnöki tisztség betöltésére, így Steinmeiert támogatják majd az államfőválasztásra hivatott szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung) február 12-ére tervezett ülésén.

Az SPD és a CDU után várhatóan a kormánykoalíció harmadik pártja, a bajor CSU is támogatja majd Frank-Walter Steinmeiert.
(MTI)