Jérome Fourquet, az IFOP közvélemény-kutatóintézet elemzője szerint Fillon ideális keveréke Nicolas Sarkozynek és Alain Juppének.
Karakterében benne van Juppé ünnepélyessége és tekintélyt parancsoló személyisége, ugyanakkor programjában Sarkozyhez hasonlóan radikális változást ígér a bevándorlást és az iszlámot illetően, de az exelnöknél sokkal visszafogottabb és kevésbé populista módon. „Ez megfelel annak, amit az igazi jobboldali emberek akarnak” – véli az elemző.
Sarkozy Fillonra szavaz majd
Francois Fillon a második forduló nagy esélyesének számít. Egyrészt azért, mert jelentős fölénnyel, 44 százalékkal nyerte meg az első fordulót, másrészt azért, mert Nicolas Sarkozy őt támogatja, annak ellenére, hogy a két politikus között soha nem volt felhőtlen a viszony.
„Úgy tűnik, Francois Fillon értette meg a leginkább azokat a kihívásokat, amelyek előtt Franciaország áll. Rá fogok szavazni (a második fordulóban). De a választóim szabadok, csak azt kérem tőlük, hogy ne menjenek a szélsőségek irányába” – mondta Nicolas Sarkozy, aki a környezete szerint azt akarta, hogy politikai visszavonulásakor „egyértelművé tegye a dolgokat”.