Hazaárulással gyanúsítják Viktor Janukovicsot

2016. november 28. 13:54

Élő videón tanúskodott Viktor Janukovics volt ukrán elnök egy rendőrök ellen folyó perben, ekkor közölte vele az ukrán főügyész, hazaárulással gyanúsítják. A főügyész által ismertetett gyanú szerint Janukovics Oroszországban tartózkodva elárulta a hazáját, megsértette az ukrán alkotmányt, együttműködött Moszkvával Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértésében.

2016. november 28. 13:54

Hazaárulással gyanúsította meg hétfőn az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnököt Jurij Lucenko főügyész. Egy kijevi kerületi bíróság hétfőn videokonferencia révén hallgatta meg tanúként Janukovicsot öt volt rohamrendőr elleni perben, akiket azzal vádolnak, hogy 2014 februárjában részt vettek tüntetők megölésében. Az exállamfő a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu egyik bírósági tárgyalóterméből tanúskodott, az ukrán főügyész pedig kihasználta az alkalmat, hogy tudassa vele: hazaárulással gyanúsítják. Lucenko kijelentette, hogy mivel Janukovics külföldön tartózkodik, rejtőzködik az ukrán igazságszolgáltatás elől, szóban kell közölnie vele, hogy mivel gyanúsítja a főügyészség.

A Lucenko által ismertetett gyanú szerint Janukovics Oroszországban tartózkodva elárulta a hazáját, megsértette az ukrán alkotmányt, együttműködött Moszkvával Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértésében, határai megváltoztatásában, írásos nyilatkozatban kérte továbbá Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vesse be az orosz hadsereget Ukrajna területén – jelentette ki a főügyész.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2016. november 28. 21:01
Rossz a fordítás. Csak elárusította. Így már nálunk is szalonképes.
Válasz erre
0
0
mo ching
2016. november 28. 16:11
Érdekes, Egyiptomban is hasonló vádakkal akarták halálra ítélni Morszit. Egy kaptafára készül ez a modell? Ajjaj, aggódom Dilma Ruszefért Brazíliában.
Válasz erre
4
1
térdfigyelő kamera
2016. november 28. 14:28
Ez a divat terjed a Lajtától keletre.
Válasz erre
2
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!