Lebontanák Adolf Hitler szülőházát

2016. október 17. 19:47

A neonácik távol tartása a célja Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszternek, aki új épülettel helyettesítené a Adolf Hitler braunau-i szülőházát, ahol a diktátor 1889-ben meglátta a napvilágot. A politikus attól fél, a hely zarándokhellyé válhat, a lebontás azonban még kérdéses, egyelőre a parlament olyan törvényt készít elő, amellyel az állam kisajátíthatja az ingatlant.

2016. október 17. 19:47

Új épület helyettesíti majd Adolf Hitler szülőházát Braunau-ban, hogy a neonácik távol maradjanak tőle – nyilatkozta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter hétfőn. 

Azért bontanák le a házat, hogy megelőzzék a hely zarándok- és emlékhellyé válását. A tervek szerint csupán a ház alapjai maradnának meg és a helyére tervezett új épület karitatív és közigazgatási célokat szolgálhat – értesült a Politico. 

A lépés, amelyet szakértők tanácsadása alapján hoztak, nem előzmény nélküli. Ma is élő vita folyik ugyanis erről az ominózus házról, ahol Adolf Hitler 1889-ben megszületett. 2011 óta üresen áll a ház, amióta lezárult a kormány és a magántulajdonos vitája, a tulajdonos ugyanis nem akarta eladni a házat.

Egyelőre ott tart az ügy a BBC szerint, hogy a parlament olyan törvényt akar hozni, amely lehetővé tenné az ingatlan kisajátítását az állam számára.

 

Fotó/Photo: Johannes Simon//Getty Images

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. október 18. 19:19
Ez az abszolút pótcselekvés.Nem a HÁZ szült sem itt sem Gori-ban ahol a másik tébolyodott gyilkos -Ioszif Visszarionovics Dzsugasvili alias Sztálin született. A ház-ház. Azért, hogy éljenek benne! A szörnyeteg- szörnyeteg. Nincs különbség köztük.Legfeljebb a kettős mérce az, amely itt zavarólag hat! E két förtelmet csak egymás mellett szabad elátkozni! A szeretetnek, az örömnek és fájdalomnak nincs mérhető paramétere. Tegnap láthatott a világ ilyen baromságot(vagy M.o.-on Sztálin halálakkor)Láttuk a BÁNATÜLDÖZŐ ERŐSZAKSZERVEZETET. A bánat a tiéd, a gyász a tiéd -és a RÉSZVÉT a TIÉTEK!Ne kényszerítsd a magad gyászát másokra.A halottakon már nem segítesz- de az élőkkel megbékélhetsz. Ez is fontos, hogy nyugodtan élj!
1120
2016. október 18. 18:42
"A múltat végképp eltörölni!" Agyhalott szocdem...
mekkkkelek
2016. október 18. 11:46
Zarándok hellyé válhat? Miért pont most válna azzá?127 év után? Be kell tiltani a "h""i""t""l""e""r" betűket is vagy nem probléma ha valaki kifejti őket? Röhejes labanc balfaszok!
ZolieM
2016. október 18. 11:17
Így akarják elterelni a figyelmet arról, hogy még egy szaros elnökválasztást sem tudnak normálisan levezényelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!