Jövőképre van szükségük azoknak a menekülteknek, akik elhagyták szülőföldjüket, otthonukat, de a közel-keleti régióban maradtak – mondta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az M1 péntek reggeli műsorában.
A politikus szerint noha még nincs egység az unióban a tekintetben, hogy a menekültválságot elsősorban helyben, a Közel-Keleten kell megoldani, már látható az egységre való törekvés. Ebben az esetben a helyben a régiót jelenti, hiszen sok szír és iraki Libanonba, Jordániába menekült át. Mivel mostanra ők már évek óta élnek menekültként, rendes életvitelükből kiszakadva, nekik már nem enni kell adni, hanem iskolát, kórházat kell építeni a számukra – fogalmazott.