Donald Tusk a Downing Streeten tartott csütörtöki találkozón a brit kormányfő szóvivője szerint azt mondta: a jövő heti pozsonyi EU-csúcstalálkozó napirendjén nem szerepel az Egyesült Királyság és az Európai Unió lehetséges jövőbeni viszonyrendszerének megvitatása, mivel ehhez arra lenne szükség, hogy London formálisan bejelentse az 50. cikkely aktiválását. „Ezt a nézetet mind a 27 másik tagállam osztja. Egyszerű kifejezéssel élve a labda most az Önök térfelén van” – idézte a brit miniszterelnöki hivatal szóvivője az Európai Tanács vezetőjének szavait.
Tusk a tájékoztatás szerint hozzátette: Tudja, hogy mindez nem könnyű, de reméli, hogy London a lehető leghamarabb készen áll majd a folyamat elindítására.
Theresa May szóvivője szerint a brit kormányfő azt válaszolta, hogy London a kilépési folyamat zökkenőmentességében érdekelt, és éppen ezért kíván elegendő időt hagyni magának arra, hogy felkészülhessen a tárgyalásokra. Amíg azonban Nagy-Britannia az EU tagja, addig erőteljes szerepet is játszik majd az unió politikájában, továbbra is szilárdan kiáll például az Oroszország elleni szankciók fenntartásáért – hangsúlyozta a brit miniszterelnök.
(MTI)