A világnézeti semlegességről

„Ha valaki másképpen öltözik, beszél és gondolkodik mint a körülötte élők, vajmi nehéz őt integráltnak tekinteni. Hacsak a szociális segély elfogadása – akár egyszerre több hitetlen országban is – nem tekinthető az integráció jelének, mert akkor minden rendben van.

A sokaknak feltűnő, különös öltözetek vállalása pedig valamiféle nagy magabiztosságra utal, mely magabiztosság hátterében az európaiak hülyeségéről alkotott lesújtó vélemény húzódik meg. Nem teljesen alaptalanul.

Ez az integráció egyébként, hasonlóan a többi libsi alapvetéshez, teljesen szétfolyó tartalmú fogalom, senki nem tudja megmondani, hogy valójában mit jelent és így azt sem, hogy kit tekinthetünk »integráltnak«. Különösen érdekes ez annak fényében, mikor a harmadik generációs törökök Berlinben tüntetnek Erdogan mellett, vagy ellene. A szultán egyébként egyáltalán nem csinál titkot, belőle, hogy az Európa-szerte élő törököket az oszmán birodalom kinyújtott karjának tekinti, csak most majd nem Bécset, hanem egyenesen Berlint ostromolják.

A tiltás ellenzésének teoretikus alapja a társadalmi, vallási szokások egyenrangúságának libsi tétele. Eszerint minden társadalom, kultúra sajátos szokásokat fejleszt ki és ezeket között nem lehet, nem szabad különbséget tenni. Nincs jó és rossz vallás, az ilyenfajta különbségtétel önmagában minősített fasizmus.

A vallást, ezek szerint, ellentétben például a sporttal, nem illeti meg a hazai pálya előnye.

Érdekes gondolat ez. Különös tekintettel az olyan vallásokra, melyek emberáldozatot írnak elő, vagy elvárják, hogy az özvegyet máglyán égessék el elhunyt férje mellett, nem is beszélve a jól fűszerezett, roston sütött misszionárius elfogyasztásának gurmand szokásáról. A britek és a franciák, mikor katonai erőszakkal megszüntették ezeket a színpompás népi szokásokat. nyilvánvaló és elítélendő módon éltek a fehér szupremáciával és közömbösek voltak a sokszínűség követelményei iránt.”