Az EU márciusban kötött megállapodást Törökországgal a menekültválság közös kezeléséről annak érdekében, hogy Ankara segítsen megfékezni a migránsok és a menedékkérők érkezését. A megállapodásban az EU pénzügyi támogatások mellett vállalta, hogy felgyorsítja a törökökre érvényes vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ezt azonban elhalasztották amiatt, mert Ankara nem teljesítette az EU által előírt hetvenkét feltétel mindegyikét, így például nem módosította a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat.
Az EU-török alku értelmében a görög szigetekre március 20. óta érkezett migránsokat visszaküldik Törökországba, ezért cserébe az európai uniós tagországok pedig – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak július végén adott interjújában kijelentette: ha az Európai Unió legkésőbb októberig nem lépteti életbe a vízummentességet, Ankara felmondhatja a menekültválságról kötött megállapodást. A megállapodás csak azért működik, mert Törökország „nagyon komoly intézkedéseket” léptetett életbe, egyebek mellett az embercsempészet elleni küzdelemben – jegyezte meg Çavuşoğlu.
Erdoğan szomorú