Barátaik besúgására szólította fel híveit Erdoğan

2016. augusztus 10. 20:22

A török elnök a Török Exportőrök Tanácsának tagjai előtt tartott beszédében kérte arra híveit, hogy ha barátaik között akad olyan, aki esetleg követője lehet Gülen mozgalmának, akkor jelentsék őt az ügyészségnek „hazafias kötelességből”.

2016. augusztus 10. 20:22

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán a Török Exportőrök Tanácsának tagjai előtt tartott felszólalásában arra kérte híveit, hogy „hazafias kötelességből” jelentsék az ügyészségeknek, ha barátaik közül valaki követője lehet a júliusi puccskísérlet kiterveléséért vádolt Fethullah Gülen török hitszónok által létrehozott mozgalomnak. Eközben Szófia kiadta Ankarának azt a Bulgáriába szökött török üzletembert, aki ellen hazájában elfogatóparancsot adtak ki a Gülen-hálózat anyagi támogatásának gyanújával.

Az államfő beszédében hangsúlyozta: a titkosszolgálat, a rendőrség nem tudhat mindenkiről, egyesek elszöknek. Erdoğan megfogadta, hogy folytatja a nagyszabású razziát az Egyesült Államokban élő egykori mentora által szerinte kiépített „párhuzamos állam” tagjai ellen.

A bolgárok visszautasították a menedékkérelmet

Bulgária szerdán a kapikulei határátkelőhelynél szolgáltatta vissza Törökországnak Abdullah Büyüköt. A férfit a török hatóságok korábban már őrizetbe vették, de bírói felügyelet mellett szabadon engedték. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter az esettel kapcsolatban arról számolt be, hogy a bolgár hatóságok a kiadatást megelőzően visszautasították Büyük politikai menedékjog iránti kérelmét.

A július 15-i erőszakos katonai hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben már összesen több mint 26 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban, közülük 16 ezer személynek az előzetes letartóztatását is elrendelte az igazságszolgáltatás. A puccskísérlet után indított tisztogatás - elbocsátás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában - már több mint 60 ezer főt érint.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. augusztus 11. 09:09
De csakis nevtelenul es geppel irva.
balbako_
2016. augusztus 11. 07:13
Heiko Maas, a német kormány igazságügyi minisztere fejlett jogérzékről tanúbizonyságot téve levélben szólította fel a Facebookot, a munkatársaik nyújtsanak nagyobb segítséget a "gyűlölködő hozzászólásokat író" szerzők felkutatásában, emellett "gyorsabban és érdemben" reagáljanak a felhasználók jelzéseire, magyarul fogalmazva: a besúgó, másokat jelentő vamzerek nagyobb segítséget kapjanak a nem megfelelő vélemények elhallgattatásában. Ez EU konform Erdogan nem?
Békanász a hasadon
2016. augusztus 11. 00:51
Ezek a faszkalap ligetbasztatók még az emblémájukat is lopták. https://serkanunalblog.files.wordpress.com/2013/06/direngezi.jpg
felcsúti
2016. augusztus 11. 00:48
Putyin az FSZB által jelentett diverziós kísérleteket "ostobának" és "bűnösnek" nevezte. Az elnök szerint az akciók megakadályozása során az orosz fegyveres szolgálatok két tagja életét vesztette. Véleménye szerint az ukrán vezetés az ilyen akciók révén a belső gazdasági problémákról próbálta meg elterelni a figyelmet, valamint arról, hogy "folytatja tulajdon népe kirablását". Érdekes, az MTI is leadta https://kuruc.info/r/4/162378
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!