Bugárék sárba tapossák a felvidéki magyarok méltóságát

2016. július 25. 14:41

Mert a felvidéki magyar ember sokáig birkatürelmű, minden rosszban keresi a jót és megelőlegezi a legfurább helyzetben is a bizalmat, szinte a csodára vár!

2016. július 25. 14:41
Száraz Dénes

De azóta már megváltozott a felvidéki széljárás és észjárás!

Már felkapta a fejét ebben a választási időszakban a felvidéki magyar, amikor a vegyespárt képviselői a szlovák parlamentben nem szavazták meg az állampolgársági törvény módosítását olyan demokratikus formában, hogy a magyar állampolgárságért folyamodók ne veszítsék el a szlovákot.

Már nem csak összeszorított szájjal, hanem ökölbe szorított kézzel kezdett járni az utcán, amikor Bugár Béla pártelnök vehemensen, eléggé el nem ítélhető módon védelmébe vette azt a Kaliňákot, aki Malina Hedviget éveken át meghurcolta, meggyalázta, és nem vizsgáltatta ki a dunaszerdahelyi szurkolók megveretését sem.

És eljött az a pillanat, amikor kinyílik a felvidéki magyar ember zsebében a bicska!

Történt ugyanis, hogy a Lucia Žitňanská, a Most-Híd által jelölt igazságügy miniszter, a párt alelnöke a neki feltett kérdésre, hogy kezdeményezni illetve támogatni fogja-e személy szerint illetve pártja Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság mártírjának a perújítást, az az egyértelmű elutasító válasz érkezett, hogy a Most-Híd párt a múltban sem akarta, és most sem tervezi Esterházy Jánosnak megadni a perújrafelvétel lehetőségét.

Lehet ennél még lejjebb? Talán igen, de figyeljünk nagyon oda!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2016. július 25. 17:57
A szinmagyar párt annyira rosszul politizált, hogy megint nem jutott be a parlamentbe. Van a régi, magyar mondás, "Hogyha ló nincs, a szamár is jó..." Ez a helyzet, ebből kell a legtöbbet kihozni.
kjkj945
2016. július 25. 16:56
Ben es mikor kerül terítékre?? Addig felesleges bármi mással foglalkozni.
balbako_
2016. július 25. 16:24
Adja Isten, hogy így legyen!
Akitlosz
2016. július 25. 16:05
Szerintem a csúcs vagy inkább a gödör alja az volt, amikor leszavazták a saját törvényjavaslatukat. Ennél már nem nagyon van lejjebb. Talán ha megszavaznák, hogy minden magyar köteles felakasztani magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!