A fekete zenében gyökerezik az erőszak
Rudy Giuliani szerint az afrikai gyökerű amerikaiaknak „el kell magyarázniuk, hogy mit és hogyan tesznek a saját közösségeiken belül a bűnözés ellen”. „Ha meg akarod védeni a fekete életeket, akkor nem csak a rendőrségtől kell megvédened ezeket a fekete életeket” – fogalmazott Giuliani. Szerinte ritkán fordul elő, hogy rendőrök afroamerikaiakat gyilkolnak meg, de ha előfordul, akkor az nagyon nagy sajtófigyelmet kap, miközben a feketék egymás közötti erőszakáról alig esik szó. „Chicagóban minden tizennegyedik órában” előfordul feketék egymás elleni erőszakos cselekménye – állította a volt polgármester.
Leszögezte: szerinte az afroamerikaiaknak arra kellene tanítaniuk a gyermekeiket, hogy tiszteljék a rendőröket és kerüljék az erőszakot a saját közösségeikben. „Ha én fekete apa volnék, és aggódnék a gyermekem biztonságáért, de igazán aggódnék, s nemcsak politikát csinálnék belőle, akkor azt mondanám neki, hogy tisztelje nagyon a rendőröket, mert a többségük jó ember, még ha akadnak is köztük rosszak is” – mondta Giuliani. Majd azt fejtegette, hogy az afroamerikaiak a zenéjükkel és a popkultúrájukkal hozzájárulnak a feszültség elmélyítéséhez, mert „a rapszámaik szövegei rendőrök meggyilkolásáról szólnak”.