Hiába petícióztak a csalódott britek, nem lesz újabb Brexit-referendum

2016. július 10. 10:21

Több mint négymillióan támogatták azt a petíciót, mely szerint legyen kötelező újabb Brexit-népszavazást kiírni, ha a referendumon a részvétel 75 százalék alatti és az egyik opciót kevesebb mint 60 százalék támogatta. A kormány visszautasította a petíciót, mondván: tiszteletben tartják a szavazáson résztvevő 33 millió szavazó akaratát. Hangsúlyozták: jelenleg a kilépés mikéntjéről egyeztetnek.

2016. július 10. 10:21

Hiába támogatták több mint négymillióan az újabb Brexit-referendummal kapcsolatos petíciót, a brit kormány visszautasította azt, így nem fognak róla vitatkozni a parlamentben. A petíció lényege, hogy legyen kötelező újabb referendumot kiírni az EU-tagságról, ha a részvétel 75 százaléknál kevesebb, és egyik oldal sem nyerte meg a szavazatok 60 százalékát.

Mindez illik a Brexit-szavazás végeredményre, bár az ügy iróniája, hogy a petíciót még jóval a szavazás előtt pont egy meggyőződéses euroszkeptikus indította, aki a maradáspártiak győzelmére számított. A férfi később úgy nyilatkozott, hogy az utóbb vesztes maradáspártiak „meghekkelték” a kezdeményezését.

A kormány mindenesetre elutasította a petíciót, mondván: 33 millió ember fejezte ki akaratát a szavazáson, és a döntést tiszteletben kell tartani. „Most a kilépés folyamatát kell előkészítenünk” – hangsúlyozta a Külügyminisztérium. A tárca felidézte: a Brexit-referendumról szóló törvényt 2015 végén fogadták el, a parlament mindkét háza támogatta, és decemberben a királynő is rábólintott. A törvényben részletesen szabályozták a referendummal kapcsolatos kérdéseket, de a szabályozás nem tartalmazott se részvételi küszöböt, se az igenek vagy a nemek számára előírt speciális arányt – idézi az Independent a Külügyminisztériumot.

Az újabb Brexit-szavazást követelő petíció bírt eddig a legtöbb támogatóval, mióta bevezették a jogintézményt 2011-ben. A százezer támogatót elérő petíciókat parlamenti vitára lehet bocsátani, de nem kötelező, ez a kormány megfontolásán múlik. A mostani elutasító döntés tehát azt jelenti, hogy még a parlament napirendjére sem kerül az ügy.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ph0ton
2016. július 10. 20:45
Jól néz ki az a brit lufi a képen.
egysegelem
2016. július 10. 20:37
Nincs uj szavazas, ezt a szopast mar vegig kell csinalniuk, mementot allitva az emberi hulyesegnek.
Héja
2016. július 10. 13:27
Négymillió nagybritán elégedetlen. Érdekes lenne megtudni, hány köztük a paki, a feka, a hindu, az afgán, stb. Bár egyesek szerint ők is nagybritánok. A maradni vágyó lengyelek, tótok, magyarok is. Nagybritán lepedőn alszanak, András-keresztes lobogót lengetnek. Angliában a pizza is nagybritán. (Netán).
duzur
2016. július 10. 12:54
Abban, hogy Boris Johnson és Nigel Farage visszalépett, szerintem az a legbotrányosabb, hogy ezt a népszavazás elött, nem jelentették be. Vagyis, hogy ilyen és ilyen körülmények között, nem vállalnak poziciót az ország vezetésében. Mivel ezt nem tették, joggal hitték a Braxitre szavazók, hogy e 2 Brexit-vezér pontos és megalapozott tervekkel készült a Brexitböl adódó helyzetekre. No de így?.. Lejáratták magukat, népüket, országukat. Ez már nem a híres-neves Nagy Británnia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!