Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Traian Băsescu volt román elnök feleségével együtt kérvényezte a moldovai állampolgárságot. Moldova most állampolgárává fogadta a román politikust.
A Moldovai Köztársaság állampolgárává fogadta Traian Băsescu volt román államfőt - erősítette meg csütörtökön a román Mediafax hírügynökségnek a chisinaui elnöki hivatal szóvivője.
Radu Timofti moldovai államfő csütörtökön írta alá azt az elnöki rendeletet, amelynek értelmében – a román állampolgárságát megőrző – Traian Băsescu és felesége, Maria Băsescu megkapta a moldovai állampolgárságot is.

A volt román államfő márciusban igényelt állampolgárságot a chisinaui hatóságoktól. Băsescu még hivatalban volt, amikor 2013-ban először bejelentette ebbéli elhatározását.
Băsescu román elnökként is nyíltan síkra szállt a két román nyelvű állam, a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséért. 2013 novemberében úgy nyilatkozott: a NATO- és az EU-csatlakozás után Romániának a következő nagy célja az egyesülés kellene, hogy legyen a Moldovai Köztársasággal. Tavaly áprilisban – chisinaui látogatásán – Băsescu előrevetítette, hogy kérvényezni fogja a moldovai állampolgárságot, az akkori moldovai belpolitikai helyzetet azonban nem tartotta alkalmasnak erre. Nicolae Timofti moldovai elnök akkor azt mondta: semmilyen akadálya nincs, hogy Băsescu megkapja az állampolgárságot, tekintettel arra, hogy Románia is sok moldovainak adott román állampolgárságot.
A chisinaui alkotmánybíróság március 5-i döntése szerint Moldova idén visszatér a közvetlen elnökválasztáshoz. A moldovai oroszbarát parlamenti pártok vezetői úgy értelmezték Băsescu gesztusát, hogy indulni akar a moldovai őszi elnökválasztáson. Riporteri kérdésre válaszolva Băsescu tagadta, hogy ez a szándék vezérelte volna, mint mondta: a moldovaiak iránti tisztelete jeléül kért állampolgárságot. A moldovai törvények szerint egyébként csak azok pályázhatják meg az államfői tisztséget, akik legalább tíz éve az ország területén élnek.