Törökország: eltörölték a mentelmi jogot, letartóztathatják a kurdbarát politikusokat

2016. május 20. 15:16

Azért kezdeményezte Recep Tayyip Erdoğan államfő pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) a mentelmi jog eltörlését, mert az ellenzéki Népek Demokratikus Pártjának (HDP) vezetőit a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) támogatásával vádolja. Az alkotmánymódosító javaslatot a török parlament kétharmados többséggel elfogadta, így várhatóan a politikusoknak bíróság elé kell állniuk.

2016. május 20. 15:16

A török parlament pénteken elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot.

A javaslat mellett 376 képviselő szavazott,  és 140-en voksoltak ellene. Mivel az 550 fős törvényhozásban az igenek kétharmados többséghez jutottak , nincs szükség a kérdést népszavazásra bocsátani.

A változtatást a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mivel a tömörülés egykori alapítója, Recep Tayyip Erdogan államfő azzal vádolja a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) vezetőit, hogy kapcsolatban állnak a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettel, amiért a politikusoknak a bíróság előtt felelniük kell.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. május 21. 00:04
Kiváló barátai vannak kis országunknak: Putyin, Erdogan, csak a legjobbak. Népi demokrata egytől egyig.
luga
2016. május 20. 18:17
Hétfőn megy Merkel nyanya Erdogánnak kezet csókolni.
kukagyerek
2016. május 20. 17:45
Szíjgyártó Zselés Tüsi meg ezeknek gazsulált nem is olyan régen.
Mindjárt
2016. május 20. 16:25
Törökország és Azarbejdzsán terrorista diktatúrák. Nem csoda, hogy erdogán meg alijev a felcsúti cigány példaképei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!