A másik vita a határozatlan idejű tartózkodási engedély megadásának szabályozása körül bontakozott ki. A CDU/CSU arra törekedett, hogy csak azok a menekültek szerezhessenek öt év után letelepedési engedélyt, akik eltartják magukat és középfokú (B1 szintű) német nyelvtudással rendelkeznek. Végül abban állapodtak meg, hogy alapfokú (A2) nyelvtudás is elegendő, de felsőfokú (C1 szintű) nyelvtudással már három év után meg lehet szerezni a határozatlan idejű tartózkodási engedélyt.
A jogszabálytervezet egy sor további újítást is tartalmaz, például azt, hogy három évre felfüggesztik az úgynevezett munkapiaci elsőbbségi vizsgálatot azokban a térségekben, amelyekben az országos átlag alatt van a munkanélküliség.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kijelölt régiókban egy menedékkérő vagy menekült, illetve a nemzetközi védelem valamely más formájában részesített személy jelentkezik egy állásra és alkalmasnak bizonyul, felvétele előtt nem kell megvizsgálni, hogy van-e alkalmas német vagy más uniós állampolgársággal rendelkező jelentkező a munka elvégzésére. A jelenlegi szabályok szerint az elsőbbségi vizsgálatot a munkavállalási jog megszerzésétől - a menedékjogi kérelem benyújtásától számított harmadik hónaptól - 15 hónapig el kell végezni.