Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Bár nagyon szeret repülni, és nem vágyik az elnöki posztra, ha kell, vállalná az elnöki posztot – nyilatkozta Nagyija Szavcsenko, az orosz fogságból szabadult ukrán pilótanő pénteki sajtótájékoztatóján Kijevben.
Kész Ukrajna államfője lenni – jelentette ki pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Nagyija Szavcsenko ukrán katonanő, aki két nappal korábban fogolycsere keretében térhetett haza Oroszországból, ahol csaknem két évet töltött börtönben.
Újságírói kérdésre válaszolva Szavcsenko úgy fogalmazott, ha az ukránok ezt akarják, kész az államfői tisztet betölteni. Megjegyezte ugyanakkor: még nem teljesen bízik abban, hogy az emberek Ukrajnában megtanultak – mint fogalmazott – „nem hajdináért” szavazni, azaz nem eladni a voksukat. Azt is hozzátette, hogy nem igazán vágyik az elnöki posztra, mert „szeret repülni”, de ha kell, „rálép erre az útra, és odaadással fog dolgozni” az állam élén.
