Aleksandar Vučićot kérte fel kormányalakításra a szerb államfő

2016. május 23. 16:59

Minden marad a régiben: Aleksandar Vučićot kért fel kormányalakításra Tomislav Nikolic szerb elnök. Az április 24-i előre hozott parlamenti választásokon a SNS a szavazatok 48,25 százalékát szerezte meg, és ezzel a 250 fős törvényhozásban 131 helyet tudhat magáénak.

2016. május 23. 16:59

Aleksandar Vučić eddigi miniszterelnököt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökét kérte fel kormányalakításra Tomislav Nikolic szerb elnök hétfőn, miután konzultált a választások után a parlamentbe jutott pártok vezetőivel. Az április 24-i előre hozott parlamenti választásokon a SNS a szavazatok 48,25 százalékát szerezte meg, és ezzel a 250 fős törvényhozásban 131 helyet tudhat magáénak.

A parlamentbe jutott pártok vezetőivel folytatott konzultáció utáni belgrádi sajtótájékoztatóján Tomislav Nikolic kijelentette: a SNS elnöke meggyőzte, hogy megvan a kormányalakításhoz szükséges többsége, illetve támogatottsága, és kizárólag ő mutatott fel a jövőre vonatkozó kormányprogramot, ezért őt bízta meg az új kormánytagok kiválasztásával. Az elnök hozzátette: a többi pártelnök azzal a tudattal ment a vele való találkozóra, hogy tisztában volt azzal, a SNS szerezte meg a legtöbb mandátumot, és joggal kéri a kormányalakítás lehetőségét. A szerb elnök múlt csütörtökön tárgyalt Aleksandar Vučić-tyal, a többi párt vezetőjével pedig hétfőn találkozott.

Június 4-ig meg is alakul a parlament

A hétfői megbeszélések az államfő elmondása szerint „különböző hangnemben” zajlottak. A szerb sajtó a leginkább az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) képviselőivel való találkozót várta, Tomislav Nikolić ugyanis korábban ennek a pártnak a tagja és Vojislav Šešelj pártelnök közvetlen munkatársa volt, majd miután Šešelj feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, átvette a párt irányítását.

Később azonban kilépett és megalakította a Szerb Haladó Pártot, amit Šešelj árulásnak nevezett, és többször is árulónak nevezte Nikolićot, valamint Aleksandar Vučićot, aki korábban szintén az SRS vezető politikusa volt. A hétfői találkozón azonban Vojislav Šešelj nem vett részt, két párttársa pedig fél perc után annyira megsértette az államfőt, hogy az nem folytatta velük tovább a tárgyalásokat. Az SRS képviselői közölték, hogy nem kívánnak a kormány tagjai lenni, és lemondásra szólították fel Nikolićot.

Tomislav Nikolić hétfőn Pásztor Istvánt, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét is fogadta. A VMSZ vezetője a találkozót követően megerősítette, hogy pártja folytatni kívánja az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, ahogy az előző két évben is tette. A VMSZ-nek négy képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban.

A parlament alakuló ülését legkésőbb június 4-ig meg kell tartani, és nem hivatalos információk szerint éppen aznapra fogják összehívni a törvényhozást, azt követően pedig 90 napon belül meg kell alakítani az új kormányt.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laibach
2016. május 23. 17:30
Beogradski sindikat - Sistem te laže https://www.youtube.com/watch?v=hkSzmPnzF-o
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!