Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy Jean-Claude Junckert, a brüsszeli testület elnökét elszomorította a holland népszavazás eredménye. Sajtótájékoztatóján az illetékes kiemelte, hogy a referendum mindazonáltal nincs kihatással a társulási szerződésre. „A bizottság továbbra is erősen elkötelezett az Ukrajnával való kapcsolatai fejlesztése iránt” – mondta Szkínász.
A megállapodás ellenzőinek győzelme komoly kihívást jelent
Három holland euroszkeptikus szervezetnek sikerült elérnie – több mint 400 ezer támogató aláírás megszerzésével –, hogy referendumot írjanak ki a kérdésről. Még ha a népszavazás nem kötelező érvényű is, szakértők szerint valószínűleg mérvadónak tekintik majd egy olyan országban, ahol az euroszkeptikusok állnak a népszerűségi listák élén. Hollandiában 2017-ben lesznek parlamenti választások.
Elemzők szerint a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány végrehajtási mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól. A társulási megállapodás ellenzőinek győzelme azonban komoly politikai kihívást jelent az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia számára.
Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának. A társulási megállapodásnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd erősítése is a célja. Viktor Janukovics volt ukrán elnök 2013-ban nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, és ez váltotta ki a forradalmat a kijevi Majdan téren, valamint Janukovics bukását is.