Sobotka több mint harminc éve a tartomány politikai életének egyik főszereplője, 1998-től pénzügyi tanácsos és 2009 óta a tartományi vezető helyettese. Korábban országos tisztséget még nem töltött be. Belügyminiszterként Mikl-Leitnerhez hasonlóan várhatóan ő is határozott menekültügyi politikát fog képviselni. Az 52 éves Mikl-Leitner 2003 és 2011 között az alsó-ausztriai tartományi kormány tagja, korábban pedig az ÖVP tartományi ügyvivője volt.
Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, Werner Faymann, osztrák kancellár közleményében úgy fogalmazott, hogy tiszteletben tartja a koalíciós partner személycseréről szóló döntését. Kiemelte: Mikl-Leitner rendkívül nehéz időszakban vezette a belügyi tárcát. A Der Standard című osztrák lap értesülése szerint április 21-én, tehát az ausztriai államfőválasztás előtt pár nappal megválasztják Mikl-Leitnert tartományi tanácsosnak.
A lap szerint a személycserét az ÖVP tagjai nemcsak meglepetten, hanem bosszúsan is fogadták, és Pröll „fölényeskedéséről” beszéltek, aki nem veszi figyelembe sem a párt, sem a kormány érdekeit. Még nem tudni, hogy Heinz Fischer államfő mikor fogja kinevezni az új belügyminisztert. Egyelőre annyi biztos, hogy a belügyi bizottság csütörtöki ülését, amelyen a menekültügyi törvény szigorításáról tárgyalnak, még Mikl-Leitner fogja vezetni.