A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy erősödik egy új világgazdasági válság kirobbanásának veszélye, és ennek elkerüléséhez azonnali keresletösztönző intézkedésekre van szükség. David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese a vállalati közgazdászok amerikai szövetségének (NABE) Washingtonban kedden tartott rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a világgazdaság „valóban nehéz helyzetbe került” – derült ki a Financial Times beszámolójából.
A döntéshozóknak világszerte sürgősen intézkedniük kell, hogy megfelelő választ adjanak a gazdasági növekedés lassulására, valamint a nyersanyag- és pénzpiacok erős kilengései által teremtett új kockázatokra. „Eljött az ideje annak, hogy határozottan támogassuk a gazdasági tevékenységet, és biztosabb alapokra helyezzük a világgazdaságot” – fogalmazott Lipton, aki a világgazdasági nehézségek legzavaróbb jelei között említette a globális tőkeáramlás és kereskedelem erős visszaesését.